Egy nagyvállalat negyedéves jelentése kapcsán a reflektorfény általában a növekedési rátára és a profitabilitási mutatók alakulására szokott irányulni, ám a HP Inc. tegnapi üzleti beszámolójánál a memóriahiány és az abból következő áremelkedés "ellopta a show-t".
Zabál a memória
Az amerikai eszközgyártó óriásnál ugyanis átlagban már 35 százalékra rúg a memória részesedése a teljes anyagköltségből. Ennek hírértéke akkor válik egyértelművé, ha hozzátesszük, hogy az előző negyedévben ugyanez az arány még csak 15-18 százalék körül mozgott. Ráadásul a vezetőség jelezte, az év hátralévő részében a mostaninál is magasabbra emelkedhet a RAM-ok részesedése a teljes költségszerkezetben.
Az MI-hájp fűtötte erőteljes adatközponti építkezések miatt már múlt évben elkezdődött a memóriaráak emelkedése, mivel a csipgyártók elsősorban a gigaberuházásokban rejlő üzletre fókuszálnak. Ez jelentős alkalmazkodásra, és sok esetben áramelésre kényszeríti az érintett termékek gyártóit, de a felhasználók is igyekeznek adaptálódni, például azzal, hogy a másodlagos piacon keresgélnek. A HP már tavaly ősszel elindított egy bérleti programot, amivel a sok memória mellett drága videókártyát is igénylő gaming laptopokhoz lehet hozzájutni előfizetéses konstrukcióban.
Ezt most annyival toldotta meg Bruce Broussard ideiglenes vezérigazgató a 2026-os pénzügyi év első periódusának zárása kapcsán, hogy hosszú távú ellátási szerződések megkötésével, valamint a beszállítói kör bővítésével, a beszerzési folyamat gyorsításával és stratégiai készletek felhalmozásával igyekeznek biztosítani a minél zökkenőmentesebb ügymenetet a legfontosabb termékcsoportok számára.
A vállalat emellett MI-támogatással próbálja áramvonalasítani a tervezési folyamatokat és leszorítani a logisztikai költségeket. (Az MI-bevezetéssel összefüggésben a cég az előző negyedéves jelentésekor 10 százalékos létszámleépítést jelentett be.) Ezen túlmenően pedig a termékportfólió elemeit is folyamatosan igazítják az ügyféligények és a kereslet változásaihoz, végül pedig "célzott árazási intézkedéseket" hoznak a "a fennmaradó költséghatások" ellensúlyozására.
És a számok...
Ami az összvállalati általános teljesítményt illeti, a január végével zárt negyedév [PDF] több szempontból is kedvező eredményeket hozott. A forgalom például 7 százalékkal ugrott meg éves összevetésben és elérte a 14,4 milliárd dollárt. A növekedés leginkább az egyébként is a legerősebb lábnak számító PC-divíziónak köszönhető. Itt 10,3 milliárdnál állt meg a kassza számlálója, ami 11 százalékkal több, mint ami egy éve ilyenkor összejött. A végfelhasználói éreklődés különösen élénk volt: ez a csoport 14 százalékkal több gépet vett, összességében pedig 16 százalékos bevétel-növekedést produkált.
A vállalat másik részlege már nem muzsikált ennyire jól. A nyomtatókból és kellékanyagokból származó forgalom 2 százalékot esve mindössze 4,2 milliárd dollár lett. Mindezt az szépíti meg kicsit, hogy ez az üzletág lényegesen profitábilisabb, mint a nagyobb testvér. Működési árrés tekintetében ugyanis előbbi 18,3 százalékot, utóbbi viszont csak 5 százalékot tud felmutatni.
A teljes produkciótól egyébként nem ájultak el a befektetők. A HP papírjai a jelentés közzétételét követően meglehetősen sokat, nagyjából 6 százalékot estek.
Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér