Gyanútlan webfüggők ■ A kutatás során a világ gazdaságilag legerősebb vagy leggyorsabban fejlődő 14 országának összesen 2 800 egyetemi hallgatóját és fiatal munkavállalóját kérdezték meg. A felmérés készítői azt szerették volna megtudni, hogy miként kell a vállalatoknak megteremteni az egyensúlyt az üzleti igények és a kockázatkezelés között, tekintettel az alkalmazottak új generációjának technológiai elvárásaira.

Az összegzés szerint a közeljövőben munkába álló generációba már annyira beleivódott az információ igény szerinti elérésének vágya, hogy sok fiatal pályakezdő szélsőséges dolgokat is megtesz azért, hogy hozzáférjen az internethez, még ha ez a vállalat vagy saját személyes biztonsága feladásával is jár. Ilyen magatartásformák közé tartozik az, amikor a szomszéd vezeték nélküli internetkapcsolatát használják, amikor az üzletek előtt üldögélnek az utcán, hogy használni tudják az ingyenes WiFi hálózatot, vagy amikor felügyelet nélkül használják a másoktól kölcsönkért eszközöket.
Bűn és bűnhődés ■ Talán éppen a magánéleti és munkahelyi határok elmosódásának eredményeként minden negyedik egyetemista (a megkérdezettek 24 százaléka) és munkavállaló (23 százalék) 30 éves kora előtt identitáslopás áldozatává válik. Kitágítva a vizsgált kört, ötből két egyetemista azt mondta, hogy barátai vagy családtagjai közül tud olyanról, aki identitáslopás elszenvedője volt.
Titokzatos rokonai segítik a kiberháborús vírust
2012-ben a mobil bankokat és a virtuális pénzt támadják
A rendszergazdák is szeretnek a zavarosban halászni
2012-ben a mobil bankokat és a virtuális pénzt támadják
A rendszergazdák is szeretnek a zavarosban halászni
Világszerte minden harmadik egyetemista (egyáltalán nem aggódik a személyes adatok online megosztása miatt, és nem igazán foglalkoztatja őket a magánéletük védelme. Mindez előrevetíti, hogy a munkavállalók új generációja vajon hogyan kezeli majd az adatokat, legyen szó akár üzleti, akár magáncélú felhasználásról.
70 százaléka
a válaszadóknak már megszegte munkahelye informatikai biztonságra vonatkozó szabályzatát.













