A Noreg sikeres évet zárt, ami azt is jelzi, hogy az üzletbiztonsági technológiák és szolgáltatások jelentősége a válság ellenére is egyre növekszik a hazai cégek és szervezetek működésében.

Habár az IDC Magyarország előzetes adatai szerint a magyar informatikai piac 2009-ben 11 százalékos csökkenéssel zárt, vannak olyan területek, amelyek a nehéz körülmények között is képesek voltak fejlődni. Azzal, hogy a Noreg Kft. 10 százalékkal még növelni is tudta adózás utáni eredményét a 2008-as számokhoz képest, egyértelmű, hogy egyre keresettebbek a vállalati biztonsági megoldások és az elektronikus számlázással, azonosítással kapcsolatos szolgáltatások. A Montana-csoport tagjaként működő cég szakértői meg is fogalmazták a szerintük legaktuálisabb biztonsági veszélyeket.

Minden veszélyben van | A trendek azt mutatják, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a mobil eszközök piaca. Ebbe egyrészt a noteszgépek, netbookok tartoznak, másrészt a vállalatoknál is egyre nagyobb szerephez jutó okostelefonok. Ezeken is egyre több olyan bizalmas adat található, amelynek titkosítása kiemelten fontos. Így ezen eszközök elvesztése vagy eltulajdonítása esetén illetéktelen kezekbe csupán a "vas" kerülhet, az adatok nem. A szélessávú szolgáltatások elterjedése pedig az internetes veszélyforrások hadszínterét szélesíti ki, ezért ezen a téren is komoly biztonsági megerősítésekre van szükség.

A felhőalapú szolgáltatások és a virtualizáció szintén új és egyre komolyabb front, ahol már nem elég a régi, megszokott gondolkodásmóddal a számítógépet vagy a szervert védeni: a virtuális gépek, rendszerek, tárolók mindegyikéhez kell(ene) külön védelem, amelyről sajnos még sokan elfeledkeznek. Szintén fontos biztonsági kockázatot jelent a webkettes technológiák vállalati felhasználása, a közösségi szolgáltatások integrálása - ezen a területen az azonosságkezelés, autentikáció kérdésköre a legégetőbb.

Saját fejlesztéssel könnyebb | A Noreg tapasztalatai szerint a válság hatékony kezelésében az is segítette őket, hogy egyre több hangsúlyt kapnak a termékekkel szemben a szolgáltatások. Ezeken belül is a saját megoldások kifejlesztését találták a legkifizetődőbbnek. A 2009-es év egyik nagy sikerének az elektronikus aláíró szolgáltatásuk, az eSign Toolkit bizonyult, ami ráadásul bizonyította, hogy minőségi és kompatibilitási kérdésekben is jól teljesít, hiszen megkapta a Melasz-Ready tanúsítványt.

Idén egy tavaly tavasszal megkezdett fejlesztésből is valós termék válik: ez a Margaréta nevű PKI kártyamenedzsment megoldás, amely nagyvállalatok számára is ideális lehet. A Noreg fejlesztése a tervek szerint a kereskedelmi forgalomban kapható megoldások árának mintegy felébe kerül majd, emellett a Margaréta minden funkciót biztosít, amire nagyvállalati környezetben – akár több ezer kártya hatékony kezeléséhez – szükség van.

A Margaréta szervesen kapcsolódik más PKI rendszerekhez, amelynek keretében elvégzi, vagy a CA rendszerrel elvégezteti a kártyához kapcsolódó tanúsítványmenedzsment feladatokat. A Margaréta fő funkciója, hogy a kialakítandó rendszerben használt chipkártyák vagy USB tokenek (adathordozók) életciklusát lefedje, illetve az adathordozókon tárolt tanúsítványokkal kapcsolatos műveleteket megvalósítsa.
 

Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata

Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.