A pendrive-okon és az egyéb USB-s adathordozókon, eszközökön terjedő kártékony programok egyre több problémát okoznak. Minden negyedik féreg képes hordozható adattárolókon keresztül terjedni.
Hirdetés
 

Az USB-s eszközökön, különösen a pendrive-okon keresztül terjedő kártékony programok már évekkel ezelőtt megkezdték hódító útjukat, és azóta egyre nagyobb intenzitással veszik célba a számítógépeket. A Panda Security szerint napjainkban a férgek egynegyede képes cserélhető adattárolókról fertőzni. Ennek az adatnak a birtokában már nem annyira meglepő annak a felmérésnek az eredménye, amelyet szintén a biztonsági cég készített a vírusfertőzések alakulásáról.

Négyből egy cég érintett | A kis- és közepes méretű vállalatok körében elvégzett felmérés során a megkérdezettek 27 százaléka elismerte, hogy az elmúlt évben került valamilyen vírus a rendszerébe cserélhető meghajtókon keresztül. "Rengeteg olyan kártékony program terjed, amelyeket kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy azok képesek legyenek külső eszközökön való terjedésre" - mondta Luis Corrons, a Panda Security műszaki igazgatója. Majd hozzátette, hogy e károkozók nemcsak rámásolják a saját fájljaikat a hordozható eszközökre, hanem azokról automatikusan igyekeznek be is töltődni. Így a fertőzés gyakran a felhasználó számára láthatatlan módon következik be.

A válaszadók szerint az esetek zömében fertőzött pendrive-ok révén valósultak meg a vírustámadások. Ugyanakkor Corrons felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak ezeken az eszközökön lapulhatnak kártékony programok. A férgek sok esetben ugyanis képesek okostelefonokon, zenelejátszókon, fényképezőgépeken is megbújni, majd azokról megfertőzni a PC-ket. "Minden olyan eszköz, amelyben van belső memória, vagy csatlakoztatható hozzá memóriakártya, anélkül válhat vírushordozóvá, hogy arról a felhasználó tudomást szerezne" - vélekedett Corrons.

Beismert fertőzés | A felmérés néhány nappal azután került nyilvánosságra, hogy William Lynn, az amerikai védelmi miniszter helyettese elismerte, hogy még 2008-ban a CENTCOM hálózat egy USB-meghajtóról származó vírussal megfertőződött. A biztonsági cég azonban mégsem erre az esetre hívta fel a figyelmet, hanem arra a Stuxnet féregre, amely a nyáron kezdett nagy mennyiségben terjedni. A károkozó kihasználta a Windows azóta már befoltozott, parancsikonok nem megfelelő kezelésével összefüggő biztonsági rését, és a mai napig képes cserélhető adattárolókon való terjedésre is. Ráadásul a kártevő egyes ipari rendszereket sem kímél.

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.