Egy hazai cég új szolgáltatásával az elektronikus dokumentumok hitelességét és megőrzését akár 50 évig - a felelősség átvállalásával - garantálja.


A fejlesztő szerint abban az esetben, ha az elektronikus aláírásról szóló törvény szerint nyilvántartásba vett archiválási szolgáltatót bíz meg valaki az elektronikus iratainak megőrzésével, minden személyes felelősség alól mentesül, hiszen a megőrzéssel kapcsolatos valamennyi feladat és felelősség az archiválást végző szolgáltatót terheli. Ezzel szemben, ha valaki vállalja, hogy vásárolt vagy ingyenes szoftverek segítségével az elektronikus okiratokat maga őrzi, vagyis kliensoldali archiváló megoldást választ, akkor valamennyi archiválással kapcsolatos, jogszabályokba foglalt felelősség nála marad.

A Microsec Kft. egy olyan új, személyre szabott archiválási csomagot dolgozott ki, amellyel az ügyvédek is jelentősen csökkenthetik az archiválásra fordított költségeiket, mégis a lehető legnagyobb biztonságban tudhatják a hosszútávon archiválni kívánt dokumentumaikat. A konstrukció legfontosabb eleme, hogy az eddigi 50 éves megőrzésre előre történő, dokumentumonkénti elszámolással szemben, havi, illetve éves díjat határoz meg, amiért meghatározott adatmennyiségig bármennyi dokumentum archiválható. Amennyiben például egy ügyvéd megbízást ad arra, hogy a cégbíróságra küldött kérelmeit, illetve a bíróságtól az ő címére érkező határozatokat az e-Szignó archívumába elhelyezzék, akkor ezeket a dokumentumokat automatikusan archiválja a szolgáltató.
 

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.