A Microsoft egy kritikus veszélyességű biztonsági hibát szüntetett meg az Internet Explorerben. A frissítést a legnagyobb vállalatok is türelmetlenül várták már.
Hirdetés
 

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, a Microsoft januárban egy biztonsági közleményt adott ki teljesen szokásos módon, azaz a hónap második keddjén. Ezt követően azonban az IT-üzemeltetőknek és a felhasználóknak tulajdonképpen még arra se lehetett idejük, hogy a hibajavítást feltelepítsék, hiszen rövid időn belül egy másik, a befoltozott Windows hibánál jóval súlyosabb probléma látott napvilágot. Kiderült ugyanis, hogy a Google, az Adobe és még jó néhány, hasonló nagyságú vállalat ellen elkövetett támadássorozat alapjául egy Internet Explorerben lévő sérülékenység szolgált.

A hiba létezését a Microsoft január 14-én megerősítette, de akkor még csak kockázatcsökkentő javaslatokkal tudott szolgálni, hibajavítással nem. A cég közleményéből az derült ki, hogy olyan megoldásokkal lehet mérsékelni a veszélyeket, mint például a DEP (Data Execution Prevention) engedélyezése, valamint a biztonsági zónák védelmi szintjének maximálisra állítása.

A Microsoft január 20-án már arról tájékoztatott, hogy a frissítések elérhetővé tételével nem várja meg a február 9-én esedékes, következő hibajavító keddet, és még 21-én letölthetővé teszi a szükséges patch-eket. Ugyan nem egyedi eset, hogy a Microsoft soron kívül ad ki hibajavításokat, de ezt csak abban az esetben szokta megtenni, ha tényleg komoly kockázatot jelent egy sérülékenység. Most már kijelenthető az Internet Explorer biztonsági rése ezek közé tartozik.

A Microsoft MS10-002-es közleményének kiadásával egy időben összesen nyolc sebezhetőséget orvosolt az Internet Explorer 5.01-es, 6-os, 7-es valamint 8-as verzióiban. Amennyiben egy rendszeren ezek a szoftverek nem kerülnek javításra, akkor a támadók akár teljes mértékben átvehetik az irányítást az érintett számítógépek felett. A hibák akkor jelentkezhetnek, amikor a felhasználó speciálisan szerkesztett, kártékony célokkal létrehozott weboldalt nyit meg az említett webböngészők valamelyikével.

A Microsoft ezúttal is hangsúlyozta, hogy a sérülékenységek akkor jelentik a legnagyobb kockázatot, ha a felhasználó rendszergazdai jogosultságokkal futtatja az Internet Explorert. Ekkor ugyanis a támadók előtt még nagyobb tér nyílik a károkozáshoz. A cég az egyes sebezhetőségeket - az Internet Explorer és a Windows verziók függvényében - különböző veszélyességi besorolással látta el. A legkisebb kockázat a Windows Server 2003 alatt futtatott Internet Explorer 6 esetében van, de természetesen frissítésre e "kombináció" mellett is szükség van.  

A Microsoft hibajavításainak telepítésére a legegyszerűbb módszert az automatikus frissítési funkciók igénybe vétele jelenti.
 

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.