Kézenfekvő biztonsági változtatást hajtanak végre a helymeghatározásra épülő közösségi alkalmazásban: a felhasználók otthonairól ezentúl csak hozzávetőleges információk láthatók.
Hirdetés
 
Szinte a csodával határos, hogy a most bevezetendő biztonsági funkció hiányában is emberek százezrei adták meg a Foursquare-en saját lakásuk, házuk adatait.

Megmondom, hol laksz A geolokációra alapuló közösségi megoldás használatával ugyanis eddig igen könnyen kikereshető volt, hogy egy felhasználó konkrétan hol lakik. Ehhez elég volt megszereznie a mayorshipet (azaz az adott helyen a legtöbb bejelentkezéssel rendelkezni), és máris láthatóvá vált a helyszín az illető adatlapján. Az óvatosabb felhasználók ugyan megtehették, hogy kicsit direkt eltájolták a bejelentkezést, de az úgynevezett superuserek (ők tulajdonképpen önkéntes szerkesztők, adatbázis-tisztítók) számára továbbra is egyértelmű volt, hol is lakik az adott személy.

Ennek a gyakorlatnak vet most véget a Foursquare azzal, hogy a lakásként azonosított helyeket csak hozzávetőlegesen jeleníti meg, azaz néhány száz méterrel direkt arrébb pozícionált térképet mutat, minden egyéb pontos megjelölés nélkül - derült ki az About Foursquare bejegyzéséből. Az új funkciót hivatalosan a hét második felében jelentik be, de már most elkezdődött az átállás.

Sweet home A Foursquare automatikusan megpróbálja meghatározni, mely helyek lehetnek otthonok (elnevezés és a bejelentkezések alapján), és ezeket automatikusan ellátja a Home (otthon) kategóriával. Akinek az otthona esetleg nem kerülne be ebbe a körbe, az külön kérheti a besorolás átállítását.

Érdekes módon a superuserek egyelőre még ezt a biztonsági korlátot is könnyedén átugorhatják: nekik ugyanis joguk van egy hely kategóriájának megváltoztatására. Amint nem otthon lesz a besorolás, lekerül a védelmi álca a helyszínről. Ezt a kiskaput azonban a hivatalos bejelentésig még minden bizonnyal befalazzák.

Cégek, szabad a vásár a Foursquare-en!
Megizmosodott a Foursquare, letölthető a 3.0 verzió

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.