Kis Nagy Testvér | A tesztelők szerint az új megoldás lényege, hogy egy ilyen linkre rákattintva az adott ismerős rákerül személyes figyelőlistánkra, és ezentúl bármit tesz a Facebookon - új státuszüzenetet ír, képet vagy linket oszt meg, fotót publikál vagy épp játszik - mi az összes többi értesítésünk között kiemelt helyen kapunk visszajelzést róla. Ez egyrészt a felső üzenősávon jelenik majd meg, valamint a mobilos Facebook alkalmazások is soron kívüli értesítést küldenek.
A közösségi oldal ügyeivel behatóan foglalkozó AllFacebooknak a fejlesztők elárulták, valóban tervezik a funkció bevezetését, egyelőre azonban csak kis számú felhasználó bevonásával tesztelik.
Mindig nézz hátra | A kétkedők és a biztonság vészmadarai máris tiltakoznak. A különböző fórumokban és blogokban megjelenő vélemények jó része attól fél, hogy a szolgáltatás indulása után olyanok is követhetik tevékenységeinket, akik nem közvetlen ismerőseink. Mások szerint, ha ennyire nem is lesz durva a helyzet, akkor is szükség lenne arra, hogy visszaigazolt ismerőseink elől is elzárhassuk a követés lehetőségét, hiszen más az, ha családtagjaink figyelnek, mint amikor főnökök lopakodnak virtuálisan a beosztottaik után (vagy épp fordítva: ez lehetne a munkaidőben fontoskodó arccal Farmville-ező topmenedzserek végzete).











