Az EMC felvásárolta az Archer Technologies vállalatot. A cég ezzel igyekszik kibővíteni a kockázatkezelést és a megfelelőség biztosítását támogató termékeinek, szolgáltatásainak körét.

Az Archer Technologies egy magántulajdonú vállalat, amely szabályozási, kockázatkezelési és megfelelési (GRC-) szoftverekkel foglalkozik. A felvásárlás eredményeképpen az EMC tovább erősödhet olyan eszközökkel, amelyek segíthetnek az informatikai infrastruktúra egészének jobb vizuális megjelenítésében és felügyeletében. Az Archer felvásárlásával kapcsolatos EMC-műveletek várhatóan 2010 első negyedévében fejeződnek be. Az EMC szerint a tranzakciónak valószínűleg nem lesz lényeges kihatása a 2010-es bevételre, illetve a cég egy részvényre jutó nyereségére. Az Archer kockázatkezelési, illetve az RSA (az EMC biztonsági részlegének) információbiztonsági technológiáinak egyesítése számottevő mértékben bővíti az EMC azon megoldásainak választékát, amelyekkel megjeleníthetők valamint kezelhetők a kockázatok, és amelyekkel automatizálhatók a GCR-feladatok mind a fizikai, mind a virtualizált IT-környezetekben.

Az Archer automatikus, integrált és fenntartható GCR-termékeket kínál a vállalati irányelvek és célok teljes életciklusának kezeléséhez, az üzleti kockázatok elemzéséhez, kézben tartásához valamint a megfelelés bizonyításához.Az Archer technológiája az RSA adatvesztés-megelőzési (DLP-) megoldásaival, valamint biztonsági információs és eseménykezelési (SIEM-) eszközeivel is integrálható.

Jobb alapot adnak a szoftverek | A Forrester Research tavaly februári jelentése szerint a szabályozási, kockázatkezelési és megfelelési folyamatokat jobban koordináló szervezetek jobb lehetőségekkel rendelkeznek a felülvizsgálati költségek csökkentésére, a megfelelési jelentések korszerűsítésére, a kockázatok azonosítására és enyhítésére valamint a jobb stratégiai döntéseket segítő tudnivalók biztosítására. Miközben a szervezetek ezen előnyök egy részét az új technológiákra fordított befektetések nélkül is elérhetik, a szoftverek gyakran jobb alapot kínálnak a GRC hosszú távú sikeréhez szükséges  hatékonyság, konzisztencia és megismételhetőség megteremtéséhez.

- A költségcsökkentések közepette, nehéz piaci körülmények között, szigorodó kormányzati ellenőrzés mellett és 2010-ben még több betartandó előírást kell működniük a vállalatoknak - ez komoly kihívást jelent a cégvezetők és testületek számára, akiknek közben meg kell felelniük a részvényesek egyre magasabb elvárásainak is - mondta Greg Bell, a KPMG információvédelmi üzletágának vezetője, a globális szolgáltatási terület igazgatója.

Jobb lesz attól a Claude, hogy kódjának 80 százalékát a Claude írja?

Igen, jobb lesz, hatékonyabb lesz – ám ez nem lesz ingyen. Az IT-irányítás, a biztonság, a megfelelés és a csapatkohézió is megszenvedheti.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.