Bár a vállalatok már elkezdték átköltözésüket a felhőbe, az új technológia biztonsága még sok esetben hiányos - derült ki egy friss felmérésből. A különféle területekért felelős szakemberek ráadásul abban sem értenek egyet, mi a legmegfelelőbb védelem, és ki ezért a felelős.
A titkosítással és kulcsmenedzsmenttel foglalkozó Vormetric Inc. és a Ponemon Institute több mint 1000 vállalati szakértőt érintő közös felmérésében tisztán látszik, hogy a vállalatok ugyan elkezdték rendszereiket felhő-alapokra átszervezni, ám a biztonság még sok helyen áll gyenge lábakon. Az IT-biztonsági szakemberek 35 százaléka, a megfelelőségért felelős munkatársaknak pedig 42 százaléka gondolja úgy, hogy vállalatuk elégséges védelemmel látta el az újonnan bevezetett cloud környezetet.


Felhő vagy sűrű köd? A tanulmányban sok helyen elkülönül a két csoport véleménye. Azzal, hogy a felhő-infrastruktúrák (IaaS) ugyanolyan biztonságosak, mint a saját adatközpontok, a biztonsági szakemberek harmada, míg a megfelelőségi szakértők fele ért egyet.

Az sem mindegy a két szerepkör képviselői szerint, ki felelős a felhő biztonságáért. A válaszadók 21 százaléka megfelelőségi kérdésnek tekinti a problémát, 22 százalékuk a felhő-infrastruktúrát használó üzleti egység vezetőjét tekinti felelősnek, míg a többiek szerint ez toivábbra is az IT-biztonsági szakemberek feladata. A válaszadók nagy része szerint ugyanis gyakorlatilag mindegy, hol működik a vállalat informatikai környezete, a falakon belül, vagy valahol a felhőben - a biztonságért felelős munkatársaknak egyszerűen alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez, de a feladat lényege most sem változott.

A tanulmány szerint a clouddal kapcsolatban még mindig sok a kérdőjel a szakértők fejében. Arról még mindig sokan meg vannak győződve, hogy a felhő veszélyt jelent a bizalmas vállalati információkra nézve. Az IT-biztonsági munkatársak szerint a lehető legtöbb esetben csakis megfelelően titkosított adatokat szabad tárolni a cloud alapú rendszerekben, hogy az infrastruktúra-szolgáltató még véletlenül se láthasson bele a titkos adatokba.

Még nagyon kicsi a magyar IT-felhő
Újabb válság sújtja a nagyvállalati informatikát

Rések vagy nagykapuk? A felmérés több olyan területre is rávilágított, amelyek még megoldatlannak számítanak a vállalatok "felhősítése" során. A kutatást végző szervezetek közleményében végső soron azt az aggodalmat is megfogalmazzák, hogy sok esetben túl korán indulnak el a vállalatok cloud projektjei, mielőtt a megfelelő biztonsági megoldásokat meghatároznák és életbe léptetnék.

Kiderül például az adatokból, hogy a válaszadók kevesebb mint harmadának cége titkosítja az adatokat a cloud rendszerekben. A megkérdezettek több mint fele arról is beszámol, hogy belső auditjaikat még nem alakították át annak megfelelően, hogy a felhő alapú megoldásokat is átvilágíthassák, felderítve annak sérülékenységeit.

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.