A kiberbűnözés visszaszorítása és a kiberbiztonság megerősítése kapcsán egyre több neves szakember emeli fel a szavát. Ezúttal a Dell vezetői szólaltak fel, és összefogást sürgettek.

Az egyre több nemzetközi szintű információbiztonsági incidens és támadás láttán az egyes kormányok vállán mind nagyobb teher nyugszik, hogy a kritikus infrastruktúrák védelmében hatékonyan fellépjenek, illetve a lehető leghatározottabb eszközökkel szorítsák vissza a kiberbűnözést.

Nem meglepő módon a számítógépes bűnözés elleni küzdelemről leginkább Amerikából hallani a legtöbbet, de persze mindez nem azt jelenti, hogy egyéb, főleg fejlett államok ne számolnának ezekkel a veszélyekkel. Azonban az kijelenthető, hogy világszerte nagy lemaradás mutatkozik a kritikus infrastruktúrák, illetve a kiberbűnözés visszaszorítását célzó hathatós védelmi intézkedések tekintetében.

Bűnözés határok nélkül | Sokak számára ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Google-t ért támadások az év elején napvilágra kerültek, és az USA, illetve Kína között érezhető diplomáciai feszültséget keltett az eset. Azóta Amerikában törvényjavaslatok születtek, és egyre többen összefogást sürgetnek a kormányzat és a piac szereplői között. Legutóbb Michael Dell, a Dell elnök-vezérigazgatója, valamint Jim Stikeleather informatikai igazgató szólalt fel annak érdekében, hogy ők is nyomatékosítsák a védekezés fontosságát.

"A kormányoknak és a magánszektornak együtt kell dolgozniuk annak érdekében, hogy ki lehessen fejleszteni egy olyan nemzetközi keretrendszert, amely biztonságossá teszi a kiberteret" - mondta Michael Dell. "Mindent meg kell azért tennünk, hogy a globális információs központjainkat, rendszereinket biztonságban tartsuk" - tett hozzá a szakember.

Kis ráfordítás, óriási kár | Jim Stikeleather a kritikus infrastruktúrák védelmében szólalt fel. "Számos bizonyíték van arra, hogy a kiberbűnözés minimális erőfeszítéssel komoly fennakadásokat okozhat a kritikus infrastruktúrák működésében" - vélekedett Stikeleather. A Dell vezetői az elmondottakkal összefüggésben bejelentették, hogy a cégük csatlakozni fog az IT SCC-hez (Information Technology Sector Coordinating Council). A szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy koordinálja és meghatározza azokat a módszereket, lehetőségeket, amelyek révén a technológiai ipar részt tud venni a kritikus infrastruktúrák oltalmazásában.

Az informatikai igazgató a nyilatkozata során még egy további nagyon fontos veszélyforrásra is rávilágított. Jim Stikeleather szerint ugyanis a domainnevek és IP-címek mindenható urának számító ICANN túlságosan centralizáltan működik. Ez pedig számos kockázattal jár, ezért a domainek menedzsmentjét fel kellene osztani különböző területekre. A szakember szerint a védekezés egy további lényeges eleme, hogy a jövő technológiáinak és infrastruktúráinak tervezésekor számításba kell venni azokat a hatásokat, melyeket az internet használatából eredő változások keltenek.

 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.