A Las Vegas-i Black Haten egy egyetemi kutatócsoport manipulált iPhone vagy iPad töltővel heckelte meg a készülékeket.
Hirdetés
 
A Los Angelesben az idei Black Haten az iOS-t is meghackelték – élőben és egy módosított USB-s elektromos töltő segítségével. Persze ehhez a töltőt némileg módosítani kellett. A módosított eszköz, melyet az előadók Mactans-nek neveztek, látszólag valóban töltőként funkciónált, ám egy mindenki számára elérhető, BeagleBoard alapokra épített megoldás révén számos jogosulatlan művelet is végrehajtható rajta keresztül az Apple készülékeken.

Rákötöm, módosítom... "Ha a Mactanst csatlakoztatatták az iPhone-hoz vagy iPadhez, tulajdonképpen bármit meg lehet tenni a készülékeken, amire egy USB-kapcsolat lehetőséget biztosít" – mutatott rá az egyik előadó, Yeongjin Jang, a Georgia Egyetem hallgatója, aki szintén tagja annak a projektnek, melyet az egyetem két kutatója, Billy Lau és Chengyu Song indított a mobil Apple-eszközök biztonságának kutatására.



Rákötöm, módosítom... A kutatócsoport demonstrál a Black Haten

A bemutató során az előadók szemléltették a kis eszközük képességeit. Demonstrálták, hogy egy fejlesztői fiók létrehozását követően tetszőleges alkalmazások juttathatók fel a mobilokra anélkül, hogy ehhez bármiféle felhasználói engedélyre szükség lenne. A közönség előtt, élesben nyerték ki az eszközazonosítókat, sőt egy kártékony szoftvert is telepítettek. Emellett a Facebook teljesen ártalmatlan és legális mobil alkalmazását cserélték le egy olyan változattal, amelynek elindítását követő egy percen belül a készüléken betöltődött egy nemkívánatos összetevő.

Az előadók hangsúlyozták, hogy ez esetben ugyan a sandbox alapú védelem megkerülésére nem került sor (bár mint közelmúltban írtuk, a sandbox sem mindenható), de így is fel tudtak használni olyan API-kat, amik révén például képernyőmentéseket készítettek.

Kémkedő mobilok ellen
Ethical Hacking: pofonok völgye víruskeresőknek

Korlátozottan használható A kockázatokat csökkenti, hogy a speciális USB-töltő kizárólag akkor használható manipulációkra, ha a töltés közben a mobil készülék nem zárolt. Viszont a Mactans-hoz nincs szükség jailbreakelésre, azaz a telefon korlátozásinak feloldására.

A kutatók már a probléma nyilvánosságra hozása előtt értesítették az Apple-t a felfedezésükről és a támadási módszerükről. A hírek szerint a cég tett is lépéseket a kockázatok mérséklésére. Ennek köszönhetően az iOS 7 jelezni fogja a felhasználóknak, ha olyan USB-s eszközt csatlakoztatnak, amely adatkapcsolatok kezdeményezésére is alkalmas.

(A cikk a Biztonságportálon megjelent írás szerkesztett változata.)

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.