A felmérések és a konkrét események is azt mutatják, hogy egyre jobban eltávolodik egymástól a nyilvánosság és az MI-iparág vezetőinek valóságérzékelése.

Miután Manhattanben a széles körű tiltakozás nyomán parkolópályára tették egy mesterséges intelligenciára alapozott középiskola építését, a Washingtoni Egyetem is kénytelen volt lefújni az egyik programját, amelynek során óvodapedagógusokat szereltek volna fel kamerákkal, hogy belső nézetből készítsenek felvételeket a termekben zajló munkáról és a gyerekekről, elhasználva azokat az MI-modellek betanításához – számolt be róla a 404 Media. Az eredeti elképzelés szerint a videózást elutasító szülőknek nyilatkozniuk kellett volna, vagyis a kutatók minden gyereket automatikusan beválogathattak volna a kísérletbe, ha nem kaptak egy hivatalos nemleges állásfoglalást a szülők részéről.

Az érintettek azonban nem egyszerűen az opt-out lehetőséget választották, hanem nekiestek az intézménynek, ami így kénytelen volt elengedni a disztopikus tervet. A beszámolók szerint egyébként a szülőknek átadott dokumentumok még az anyanyelvi beszélők szemében is homályos nyelvezetet használtak, és a kulcsfontosságú kérdéseket hagytak nyitva. Nem határozták meg például, hogy milyen MI-modelleket és cégeket vonnak be a dologba, ki finanszírozza a programot, vagy mit jelent, hogy "amikor csak lehetséges", cenzúrázzák a felvételeken az arcokat és a neveket, ami nem sok jóval kecsegtet az MI oktatásban való megjelenésének legújabb szakaszáról.

Már teljesen más nyelvet beszélnek

Ahogy azt egy ugyancsak néhány napja közölt felmérés is alátámasztja, egyre nagyobb szakadék tátong a közvélemény és az MI-fejlesztők valóságérzékelése között a mesterséges intelligencia szerepét illetően. Míg utóbbiak elkerülhetetlen dolognak tartják az MI-technológia általános bevezetését, a vállalatok pedig ezzel indokolják a nehezen magyarázható leépítéseket, addig az Economist/YouGov felmérés értelmében az amerikaiak már 70 százalékban úgy látják, hogy a mesterséges intelligencia túl gyorsan halad, és közel kétharmaduk szerint valószínűtlen, hogy a lakosság valaha is learathatná a technológia beígért gazdasági előnyeit.

Bár a demokraták valamivel nagyobb arányban tartják egészségtelennek az MI-bevezetések ütemét, ezt a 30 év alatti felnőttek 64 százaléka gondolja így bármilyen politikai meggyőződéssel. Az Axios május közepén megjelent cikke már növekvő "gyűlölethullámról" ír ezen a fronton, ami a lap szerint azért érdekes, mert korábbi beszélgetéseik alapján a legfejlettebb MI-modelleken dolgozó kutatók és cégvezetők meglepőnek tartják a negatív véleményeket. A Futurism összeállítása ezzel kapcsolatban felidézi, hogy még az Nvidia vezetője szerint is a "vészmadaraknak" köszönhető a negatív narratíva erősödése, a Microsot AI vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy "kikészíti" az a cinizmus, ahogy az emberek alulértékelik a mesterséges intelligenciát.

Arról, hogy az MI-vel szembeni ellenállás nem feltétlenül a haladás ellen szól, csak elutasít egy korlátolt elképzelést arról, hogy milyennek kellene lennie a haladásnak, itt írtunk részletesebben »

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.