Keresés

  • Idén is beruházásokat tervez a UNIT4 két hazai vállalata

    Stagnáló bevételekkel számol, mégis komoly beruházásokat tervez idén a UNIT4 Group két hazai vállalata, melyek tavaly nyár óta szoros együttműködésben dolgoznak.

  • Számlázási és CRM-rendszerét is integrálja a Magyar Telekom

    A szervezet egységesítését az ügyfélkezelési és a számlázási rendszerek integrációja követi is a Magyar Telekomnál. A több milliárd forintos beruházás az öt legnagyobb hazai informatikai projekt egyike.

  • Bevételben és létszámban is duplázott a XAPT

    A magyar és a nemzetközi piacon is tudott bővülni a megoldásait a Microsoft Dynamicsra építő XAPT Hungary. A növekedést azonban elsősorban a szoftverexport húzza.

  • Mindenhol a toppon akar lenni az Oracle - háttérbeszélgetés Mark Hurddel

    Hagyományos és cloud modellben elérhető, az IT minden rétegét lefedő integrált termékeket és szolgáltatásokat akarunk nyújtani - ismertette a szállító következő évekre szóló üzleti stratégiáját a napokban egy londoni rendezvényen Mark Hurd, az Oracle elnöke.

  • Integrált közösségi csomaggal rukkolt elő az Oracle

    A nagyvállalatok közösségi aktivitásának jobb menedzselését, azonnali reagálási lehetőséget és még számtalan egyéb előnyt ígér az Oracle új szolgáltatáscsomagja.

  • Újdonságokkal erősít a Salesforce.com

    Cloud tárhely, mobilos kliens, ügyfélszolgálati megoldás, közösségi kereskedelmi modul - ezek a cloud-CRM szolgáltató Salesforce.com legfrissebb bejelentései a Dreamforce konferenciáról.

  • Teljes fegyverzettel nyit frontot a közösségi médiában az Oracle

    Több kisebb, de a közösségi média egy-egy speciális területén kiemelkedő képességű céget vásárolt fel rövid időn belül az Oracle. A cég az Involer most bejelentett akvizíciója után tekintélyes tűzerőt kap a közösségi üzlet egyre növekvő harcmezőjén.

  • Csoportmunka a weben: olcsó vagy ingyenes, és működik

    Nem újdonság, hogy a céges csoportmunka terén már jóval több lehetőségünk adódik annál, hogy e-mailekkel árasztjuk el egymást, és a levelekre boldog-boldogtalant CC-zünk, akinek kicsit is köze lehet az adott feladathoz. Sokféle újfajta megoldást már ismerünk, de mindig akadnak új felfedezni- és kipróbálnivalók.

  • Mi lesz veled, magyar szoftverpiac?

    Eltűnik végre a Microsoft mumusa, a Windows XP? Miért állt meg az irodai szoftverek frissítése? Hol marad a virtualizációtól remélt csoda? Az IDC Hungary vezető elemzőjével, Fauszt Gáborral beszélgettünk az elmúlt évről és az idei várakozásokról.

  • Közelebb úszott az Oracle publikus felhője

    A vállalat szerdai rendezvényén közölt részleteket publikus felhőszolgáltatásának közelgő indításáról, illetve terméktámogatási rendszerének legújabb, felsőkategóriás eleméről.