Félmilliárd forinttal emelte annak a GOP-pályázatnak a keretösszegét az NFÜ, amelynek célja a vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása. A pályázatot a közép-magyarországi régióban felfüggesztették.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 4,5 milliárd forintra emelte annak a GOP-pályázatnak (GOP-2011-2.2.1) a keretösszegét, amely a mikorvállalkozások és kkv-k komplex vállalati és szervezeti infokommunikációs fejlesztését kívánja elősegíteni. A támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50 százaléka. Az NFÜ meghosszabbította a pályázatok beadási határidejét is: azoknak 2013. február 28-ig kell beérkezniük a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-hez.

A cél: korszerű technológia háttér A pályázat célja elsősorban az, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesszék, bővítsék technológiai hátterüket. Ezáltal nőhet a versenyképességük, valamint munkahelyteremtő- és megtartó képességük. A pályázat révén vállalatirányítási, ügyfélkapcsolat-menedzsmentet, értékesítés-támogatást, e-számlázást stb. segítő eszközöket tudnak beszerezni. Ezek bevezetése azonban komoly, akár több milliós beruházási terhet is róhat rájuk.

Azt, hogy a pályázat elérje célját, az NFÜ nem bízta a véletlenre. A pályázó cégeknek, melyek legalább 1 millió és maximum 10 millió forint támogatásra pályázhatnak, két feltételt kell teljesíteniük. Egyrészt a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám – azaz a pályázat beadását megelőző év éves átlagos statisztikai állományi létszáma – alá. A másik feltétel, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2. üzleti évben a pályázó üzemi eredményét legalább a pályázat keretében elnyert támogatás értékének 25 százalékával kell növelni; vagy ugyanerre az időszakra az elektronikus értékesítésből származó éves, a vállalkozói adóalapba beszámított nettó árbevételnek el kell érnie az elnyert támogatás értékének 120 százalékát. A részletes leírás az NFÜ oldalán, az alábbi linken található.

A pályázatot a közép-magyarországi régióban felfüggesztették.

Kkv-knak indít vállalkozásfejlesztési szolgáltatást a PwC
KKV-tipp: rend a lelke minden irodának

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.