Megkapta a forgalmazási engedélyt a Laurel egyik online kasszája a MKEH-től. Kezdődhet a gyártás.
Hirdetés
 
Április végén mutatta be a Laurel Számítástechnikai Kft. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerével online összekapcsolható pénztárgépeit. A cég vezetői akkor úgy vélték, ha a hatóságok határidőn belül elbírálják és kiadják a forgalmazási engedélyeket aaz akkor bemutatott két kasszatípusra, legkorábban júniusban meg is kezdhetik ezeknek az eszközöknek a gyártását.

Újabb egy hónap csúszás Végül a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a várakozásokhoz képest egy hónappal később, a napokban adta ki a szükséges engedélyt, egyelőre csak az egyik kasszatípusra. Az A001-es sorszám alatt forgalmazási engedélyt kapott „kiskassza” azoknak a kiskereskedőknek készült, akik nem feltétlenül igényelnek cikkelemes forgalmi adatokat, és nincs szükségük arra, hogy összetett rendszerekhez, összetett alkalmazásokhoz csatlakozzanak. Tehát nem alkalmazhatók ugyan minden kereskedelmi egységben, de ezek a pénztárgépek jelentik a jelenleg üzemelő pénztárgépek mindegy négyötödét – hangsúlyozza a cég közleménye.



A Laurel online kasszája: a kezelésében nincs újdonság

Az engedélyezett pénztárgép Adóügyi Ellenőrző Egységét (AEE) a SagemCom fejlesztette a Laurel Kft.-vel együttműködve. Maga kiskassza pedig egy lengyel gyártó fejlesztése – mondta Bessenyei István, a Laurel tulajdonos-ügyvezetője.

Továbbra is szűk a határidő A cég közleménye szerint hamarosan megkezdik a gépek tömeges gyártását és értékesítését. A sorozatgyártás felfuttatásához azonban idő kell. A kereskedőknek összességében kevés idejük maradt. Bár többszöri módosítás után augusztus 31-éig kell lecserélniük régi pénztárgépeiket, a beszerzéssel gondok lehetnek. A Laurel közleménye finoman utal is arra, hogy nem biztos, hogy mindenki határidőre hozzá tud jutni az új kasszához, ezért azt javasolják a kereskedőknek, hogy minél előbb adják le a megrendeléseiket.

Jó hír ugyanakkor, hogy az új gépek kezelése nem fog gondot okozni a kereskedőknek, a lényeges újdonság ugyanis az újdonság az AEE – azt viszont nem is kell mélyebben ismernie sem az kezelőknek, sem az üzemeltetőknek. A forgalmazók szakemberei a helyszínen telepítik az új pénztárgépeket, és elvégzik az elméleti és gyakorlati oktatást. Az esetleges problémák kezelésére 24 órás ügyfélszolgálatot is üzemeltetnek.

Ismét halasztás, ismét kétséges sikerrel a pénztárgép fronton
Elkészült az első működő online kassza, júniustól gyárthatják is

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.