Mire figyelnek a kkv-k az IT-rendszerek kialakításánál? Az Ipsos Mori 23 országra, köztük Magyarországra kiterjedő kutatása szerint a legfontosabb szempont a költség.
Az Ipsos Mori ez év februárjában 23 országban mintegy 6800 vállalkozás körében készített felmérést. A kutatásban a maximum 25 főt foglalkoztató cégeket keresték meg. Magyarországról 200 kkv vett részt a felmérésben. A válaszokból az derült ki a magyar kkv-k 60 százaléka elsősorban a költségeket veszi figyelembe, amikor informatikai rendszereit kialakítja. Az európai átlag lényegesen alacsonyabb: 45 százalék.

A kutatás lényegesen szebb képet fest a hazai helyzetről, mint az eNET tavaly novemberi felmérése. Akkor az eNET alapvetően kínálati piacnak látta a felhőszolgáltatások hazai piacát, melynek növekedését nagyban korlátozza az ismeretek hiánya.

A török kkv-k optimisták Az Ipsos Mori kutatása szerint a hazai kisvállalkozások 24 százaléka bízik abban, hogy pénzügyi helyzete az elkövetkező egy évben javulni fog – ez némileg elmarad mind az európai, mind a közép-európai átlagtól, amely egyaránt 30 százalék. De mégsem a magyar kkv-k a legpesszimistábbak: a cseheknél mindössze a kkv-k 19 százaléka, és a görögöknél pedig 23 százaléka bízik a szebb jövőben. Még rosszabbnak látják a kilátásaikat a holland kkv-k: mindössze 15 százalékuk látja optimistán a jövőt.

A legoptimistább nemzetnek Törökország bizonyult (64%), a második helyen az írek futottak be (51%), akiket nem sokkal lemaradva a románok követtek (48%). A kutatás adatai szerint azok a magyar vállalkozások, amelyek már használnak valamilyen felhőszolgáltatást, nagyobb arányban bíznak a javulásban (26%), mint azok, amelyek egyetlen ilyen megoldással sem élnek (19%). Még nagyobb a különbség, ha a válaszadó vállalkozások „életkorát” vizsgáljuk – a hat évnél idősebb cégeknek mindössze 17 százaléka bízik a fejlődésben, míg az ennél fiatalabb vállalkozásoknak a 37 százaléka.



A megkérdezettek hány százaléka használ valamilyen felhőszolgáltatást?

IT – kulcs a sikerhez? A magyar vállalkozók szerint az IT kulcs szerepet játszik egy vállalkozás sikerében: a megkérdezettek 76 százaléka szerint kritikus fontosságú – miközben európai átlagban a válaszadók 61 százaléka osztja ezt a véleményt. Ezt a kiemelkedő értékelést a kutatók annak tulajdonítják, hogy az elmúlt évben a magyar cégek 37 százaléka szembesült rendszerleállással, 26 százalékuk ütközött rosszindulatú kártevők és vírusok miatt adatvédelmi problémákba, sőt negyedük adatvesztést is elszenvedett az IT-rendszere problémái miatt.

Jól állnak a hazai kkv-k a felhőszolgáltatások használata terén is – legalábbis a felmérés szerint. 66 százalékuk használ valamilyen felhőszolgáltatást, míg az európai átlag 53 százalék. Érdekes, hogy a norvég kkv-k a legelutasítóbbak: csupán 23 százalékuk használja a felhő valamilyen formáját, míg Ukrajnában kiugróan magas a felhőt használók aránya: 85 százaléka.

A magyarok körében a levelezési szolgáltatások a legnépszerűbbek, ilyen használ a mekérdezettek 57 százaléka, de népszerű még a dokumentummegosztás (42%). Emellett használnak azonnali üzenetküldő és a VoIP szolgáltatást (31-31%) és felhős adattárolást is (23%). 12 százalékuk használ irodai szolgáltatást (az európai átlagnál 9%), de számítási kapacitást mindössze 4 százalékuk vesz igénybe.

Ugyanakkor a magyar cégek fele értett egyet azzal az állítással, hogy a felhőszolgáltatások egyre jelentősebb szerepet fognak játszani a kisvállalkozások sikerében – az európai átlag itt 42 százalék volt. A képet árnyalja, hogy azoknak a magyar cégeknek, amelyek használnak valamilyen felhőszolgáltatást, 63 százaléka tartotta igaznak a fenti állítást. Ám azok körében, amelyek nem használnak ilyent, mindössze 22 százalék értett egyet a kijelentéssel. Itt is megfigyelhető volt a korosztályos eltérés: a hat évnél fiatalabb cégek 68 százaléka gondolta igaznak a fenti állítást, míg a  6 évnél korosabb cégek közül csupán 42 százalék.

Kevesen váltanának felhőre a magyar kkv-k közül. Mindössze 23 százalékuk tervezi, hogy az elkövetkező időszakban informatikai költései egy részét a felhő felé csoportosítsa, kétharmaduk (66%) pedig egyenesen valószínűtlennek tartja ezt.

Előnyök és félelmek A kutatásban azt is vizsgálták, hogy milyen előnyöket látnak a kkv-k a felhőalapú szolgáltatásokban. Itt a magyar cégek véleménye nagyjából egybeesett európai társaikéval: kevesebb házon belüli erőforrást igényel az informatikai rendszer működtetése; mindig a legfrissebb technológia használatát biztosítja; felhasználóbarát a működése; magas fokú adatbiztonságot nyújt; katasztrófatűrő rendszer. Ellenben volt néhány terület, ahol markáns eltérés mutatkozott. Ezek közül kiemelkedik a költségek rugalmasságának megítélése (71%; európai átlag 56%), de jelentős a különbség a testre szabhatóságnál (56%, európai átlag 69%), az informatikai költések csökkentésénél (55% vs. 66%) és a skálázhatóságnál is (42% vs. 51%).

A felhővel szembeni ellenérzések legfontosabb oka az adatbiztonság, az adatvesztéstől való félelem és az az adatvédelmi aggályok – ezen a téren csupán néhány százalékos eltérés van a magyar eredmények és az európai átlag között.

KKV-felhőszolgáltatást indított az Invitel
Egyelőre nagyobb a felhőkínálat, mint a kereslet

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.