A Magyar Telekom egykori felsővezetői, Straub Elek és Simó György, valamint Kákosy Csaba korábbi gazdasági miniszter is a Day One Capital alapítói között vannak. A kockázatitőke-alap elsősorban technológiai cégekbe fektetne be legalább 400 millió forintot.
Minimum 400 millió forinttal indul a Day One Capital kockázatitőke alapja: a honlapján magát angyal befektetőként - azaz az adott piac szakértőjeként a lehetőségeket hamar felismerő invesztorként - definiáló csoport magánszektorbeli befektetőket tömörít a megszokott kockázati tőke csoportoknál kisebb, 20-100 millió forintos befektetésekhez.

A Day One Capitalt hat magánszemély alapította: az alapkezelő cég elnöke Straub Elek, aki több mint tíz évig volt a Magyar Telekom vezérigazgatója, Kákosy Csaba vezérigazgató egy ideig gazdasági és közlekedési miniszterként tevékenykedett. Emellett Simó György, a Magyar Telekom volt vezérigazgató-helyettese és három befektetési szakember, Molnár András, Orbán Katalin és Pásztor Aurél található az alapítók között.


A Day One Capital alapítói

Egyedi ötletek, növekedési potenciál Az alapkezelő szerdai tájékoztatóján az alapítók elmondták: főleg az informatika, energetika, valamint a távközlés területén működő ígéretes cégekbe akarnak invesztálni, olyan kisvállalkozásokba, amelyek egyedi ötletekkel és komoly növekedési potenciállal rendelkeznek. Már mintegy 30 céggel tárgyaltak, a később kiválasztandó kisvállalkozásokba egyenként 20-80 millió forintot ruháznak majd be.

Az alapítók saját vagyonukból 80 millió forintot ruháznak be az induló kockázatitőke alapba, a további "befektető társak" minimum 15 millió forinttal szállhatnak be az üzletbe. A zártvégű, hatéves futamidejű tőkealap-jegyeket az Equilor Zrt. forgalmazza.

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.