A kisvállalkozásokat segítő programot indított a Budapest Bank, a Google Magyarország és a HonlapABC. A Neten a Cégem kezdeményezés minden hazai vállalkozáshoz el szeretné juttatni az online jelenléttel kapcsolatos információkat és az ehhez segítséget nyújtó, ingyenesen kipróbálható eszközöket.
Magyarországon jelenleg a mikro- és kisvállalkozásoknak kevesebb mint fele rendelkezik saját honlappal, sőt, az interneten eddig jelen nem lévők 63 százaléka még soha nem is gondolkodott el vállalkozásának virtuális megjelenítésén. Nem sokkal jelentősebb a már honlappal rendelkezők online aktivitása sem, hiszen ezen cégek majdnem fele egyáltalán nem hirdeti tevékenységét, 11 százalékuk pedig csak offline reklámozási megoldásokat választ - derül ki az Ipsos kutatásából, amelyet a Google Magyarország megbízásából készített.

Az online jelenléttel kapcsolatos főbb ellenérvek között szerepel, hogy a vállalkozásnak nincs rá pénze, nem jár számára gazdasági előnnyel vagy nincs idő a honlap fenntartására. Ugyanakkor a megkérdezett cégek 55 százaléka válaszolt úgy, hogy ha ingyenesen lehetne, létrehozna honlapot a saját cégének.

Nem boszorkányság Heal Edina, a Google Magyarország vezetője szerint bár a lakosság 62 százaléka internetezik, a cégek jelentős része még nem követte őket a világhálóra. Így például amíg az étterem szóra a keresőben havi 450 ezer alkalommal keresnek rá, kevés olyan hely van, amelyik keresőhirdetéssel szeretné magára felhívni a figyelmet.

A Google által kezdeményezett Neten a Cégem ezen a helyzeten akar változtatni: a programban részt vevő cégek saját portfoliójukból olyan kezdőcsomagot állítottak össze, mely épp a fent említett problémák kezelésében jelent segítséget, és amit meghatározott időszakon át díjmentesen próbálhatnak ki a vállalkozások. Többek között honlap készítéssel, online hirdetési és banki megoldásokkal támogatják a programban résztvevőket, melyet erőteljes edukációs kampány is kiegészít.

A tájékoztatón Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára is méltatta a kezdeményezést, amelynek céljai szerinte egybeesnek a kormányéval, miszerint ösztönözni kívánják a munkahelyteremtést, és javítanák a kis- és közepes vállalkozások versenyképességét. A nagyvállalatok összefogása révén a kkv-k saját tevékenységüket népszerűsíthetik - tette hozzá.


Jelenlét és figyelemfelkeltés A HonlapABC által biztosított honlapkészítő eszköz segítségével létrehozható weboldal teljes tartalmi feltöltését követően a vállalkozó egy 15 ezer forint értékű Google AdWords kupon segítségével elkezdheti népszerűsíteni weboldalát. A Google reményei szerint a kampány révén a kisvállalkozások az eddiginél nagyobb arányban veszik igénybe a kuponokat, amelyet egyébként eddig is rendszeresen kínáltak a hazai kkv-k számára - tudtuk meg Kindli Ernától, a Google Magyarország marketing menedzserétől.

A honlapkészítő eszköz által az érdeklődők fél éven keresztül ingyenesen kipróbálhatják az interneten keresztül elérhető piacokban rejlő lehetőségeket és kész weboldalukhoz fél évre egy ingyenes domain nevet és tárhelyet is kaphatnak. A hat hónapos ingyenes időszakot követően évi 19900 forintért juthatnak hozzá a szolgáltatáshoz a vállalkozások - mondta el kérdésünkre Koleszár Péter, a HonlapABC-t üzemeltető miskolci Oleander Informatikai Kft. ügyvezetője.

Vállalat és egyetem fogott össze a piacképes tudásért
Hazai tippek az élvezetes tanórákért
Videotorium: videómegosztás magyar módra

A Budapest Bank a kisvállalkozások online jelenlétének erősítése mellett lehetőséget lát abban is, hogy a webre kerülő új ügyfelek számára népszerűsítheti az online bankolás előnyeit. A bank az együttműködés keretében pénzügyi tanácsokkal és kedvezményes számlacsomag-ajánlattal járul hozzá a vállalkozások eredményes működéséhez. A pénzügyi tranzakcióikat pedig többek között a havidíjmentes internetbank-szolgáltatás, az első évben a havi számlacsomagdíj elengedése, illetve két éven keresztül az adóhatóság felé történő elektronikus átutalások díjmentessége biztosítja. A csomag egyes elemeit a jelentkezők külön is igényelhetik.

A program alapítói több állomásos, vidéki és fővárosi körutat szerveznek, ahol a helyi kisvállalkozásoknak személyesen fognak szakmai segítséget és tájékoztatást nyújtani. A tájékoztatón bemutatták az egyik első olyan honlapot is, amelyet a program keretében állított össze és népszerűsített a budapesti Kristálymasszázs elnevezésű vállalkozás.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.