A januártól életbe lépő közműadó a távközlésben nemcsak a további hálózati beruházásokat korlátozhatja, hanem lelassulhat a vezetékes piacon folyó konszolidáció, és leértékelődnek az ebben a szegmensben tevékenykedő kisebb cégek. Így összegezték a Bitportnak nyilatkozó szakértők az új adónem piaci szereplőket érintő várható hatásait.
További milliárdokat vonhat el a távközlési ipar fejlesztéseitől a napokban elfogadott törvény, amely jövő januártól határozatlan időre megadóztatja a hazai közművezetékeket, így a távközlési hálózatokat is. Mint ismert ennek alapján az érintett cégeknek méterenként 125 forintot kell fizetniük a vezetékeik után. A fizetendő összeg gyorsan inflálódott, hiszen a gazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslatban eredetileg még méterenként 100 forint szerepelt.

A most elfogadott törvény, ahogy korábban már megírtuk különbséget tesz a tulajdonjog alapján, vagyis az adóteher csak a versenyszférát sújtja, az állami önkormányzati cégeket nem. Különbséget tesz a cégek között az általuk birtokolt hálózat mérete alapján, vagyis az adót ennek alapján sávosan veti ki. Az első 170 kilométer után az adó teljes mértékének a 20 százaléka, 170 és 250 kilométer között 40, 250 és 300 kilométer között 80 százaléknyi a teher. A méterenkénti teljes összeget csak a 300 kilométer feletti rész után kell fizetni.

Mindegy, hogy réz vagy optika A törvény nem tesz ugyanakkor különbséget egy másik nagyon fontos szempont, vagyis a vezeték adatátviteli kapacitása alapján, a technológiailag elavult rézkábelek méteréért ugyanannyit kell fizetni, mint a legkorszerűbb, nagysebességű optikai kábelekéért.

Az új adóval kapcsolatban még sok minden a következő hetekben megszületendő végrehajtási rendeletekben tisztázódik, az érintett távközlési cégek viszont már lázasan számolnak, mibe kerül majd mindez. Egyes, a Bitportnak nyilatkozó szakértők szerint sok cégnél előbb még azt is tisztázni kell, ténylegesen milyen hosszú is az adó alá vonható vezetékhálózat.
 
Elsőként a Magyar Telekom (MT) jelentette be az újabb közteher cégcsoportra gyakorolt mértékét. A napokban kiadott közleményük szerint: „a jelenlegi törvényszöveg alapján 2013-tól a MT által fizetendő közművezeték adó éves összege várhatóan 9 és 11 milliárd forint között lesz.” Jelezték továbbá, hogy az adót a működési költségek között számolják el.

Korábbi elemzői vélemények kellően alulbecsülték a MT ezzel kapcsolatos terhét, amit évi 2-3 milliárd forint becsültek. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató tulajdonában egy 2010-es kimutatás szerint megközelítőleg 170 ezer km rézkábel és 20 ezer km optikai kábel van. Az Invitelnél, amely mintegy 8500 kilométer hosszú vezetékhálózattal rendelkezik még vizsgálják a kérdést.

Nehezen találnak vevőre a kicsik
Nagyjából milliárdos nagyságrendű újabb adóteherrel számolnak ennek kapcsán a piac másik meghatározó cégénél a UPC-nél is. Az alapvetően kábeles telefont, tévét és internetet szolgáltató cég az utóbbi években az egyik legaktívabb szereplője volt az ágazat konszolidációjának. Szűcs László kommunikációs vezető most eme folyamat korlátozásától tart az új adóteher miatt.

500 forinttal
is nőhet az ügyfelenkénti költsége a ritkábban lakott területeken szolgáltató cégeknek a vezetékadó következtében.
A kisebb, felvásárlásra váró kábeles cégek ugyanis általában a ritkábban lakott területek fogyasztóit látják el, amelyek emiatt az előfizetőhöz jóval hosszabb vezetéken juttatják el a szükséges szolgáltatást. A UPC számításai szerint ezeknél a cégeknél átlagosan 500 forinttal nőhet az ügyfelenkénti költség az új adó következtében.  Emiatt a jövőben ezek a társaságok, amelyek elegendő saját forrás híján nem vállalkoznak további fejlesztésre, nemcsak önmagukban értékelődnek le, hanem összességében is kevésbé lesznek vonzó felvásárlási célpontok a tőkeerős nagyok számára.  Márpedig a digitalizációt - nemcsak a fennhangon meghirdetett programok miatt - a kevésbé frekventált helyeken is folytatni kell(ene). Erre pedig még mindig a vezetékes technológia tudja biztosítani a legnagyobb sebességet – vélik a szakértők.

Januártól méterenként 100 forinttal drágábban halad az adat
Meglepetés: az emberek fizetik majd a telefonadót

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.