Egy év múlva teljesen átalakul az anyakönyvi rendszer. Ennek keretében felszámolják a papír alapú adminisztrációt. A modernizáció egymilliárd forintba kerül és uniós forrásból fedezik.
Hirdetés
 
Jövő júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket. Az állampolgári ügyintézést és az anyakönyvvezetők munkáját egyaránt egyszerűsíteni kívánó változtatást hétfőn fogadta el az Országgyűlés.




Kivonat a 30-as évekből: kimegy a divatból
(forrás: myheritage.hu)

Négyből egy  A törvénymódosítás értelmében egységes, az egész országra kiterjedő rendszert vezetnek be. Az eddigi négy anyakönyvi típust (születési, házassági, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat rögzítő és halotti) egy váltja fel, ezzel megszűnik az anyakönyvek közötti értesítési kötelezettség.

Az új rendszer már nem eseményekhez, hanem személyekhez köti az adatokat, de ez alapján is lehet majd kivonatot és hatósági bizonyítványt kiállítani. A dokumentumok bármelyik anyakönyvvezetőnél, sőt a külképviseleteken is kikérhetők lesznek.

A ceremónia kedvéért  Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás tartalmazni fogja az apai elismerő nyilatkozatokra vonatkozó adatokat. Az új rendszer ugyan szükségtelenné teszi a házassági anyakönyv aláírása, ám hogy mégis legyen mit aláírni a ceremónián, bevezetik a házasságkötési lapot. Utóbbi miatt tehát jövő nyártól mégis marad némi papírmunkája mind a házasodóknak, mind az anyakönyvvezetőknek.

Az elektronikus nyilvántartás a tervek szerint az anyakönyvi kivonat útját is követhetővé teszi. Az eddigi, papíralapú anyakönyveket a változások felmerülésekor digitalizálják. A jogszabály tartalmazza az anyakönyvi adatok kutathatóságának szabályait is.

A változtatások csaknem egymilliárd forintos megrendelést jelentenek az informatikai szektornak, a projektet pedig uniós pályázati forrásból finanszírozzák.

Elektronikus szolgáltatásokat fejleszt a Magyar Posta
Jövőre egyszerűbb lesz e-számlát adni

Kétszemjegyű tempóval zakatol idén az infokommunikációs piac

A globális költekezést természetesen a mesterséges intelligenciához fűződő beruházások fűtik.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.