A digitális hangrögzítés azonnal megjelenő hasznot eredményezhet a közigazgatási szervezetek munkájában: eltűnnek a manuális jegyzetelések, drasztikusan lecsökkenek a hangfelvételek archiválásának költségei is.
Az "IVSZ tagvállalatai a közigazgatás szolgálatában" sorozat az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége támogatásával jelenik meg.

Mos induló sorozatunkban a bemutatásra kiválasztott cégeknek olyan termékeket vagy szolgáltatásokat (esetleg komplett megoldásokat) kell felmutatniuk, ahol a haszon várható megjelenése egyértelműen megállapítható és számszerűen tervezhető a beszerzést elindító intézmény számára. A cégek bemutatása során elsősorban azokat az információkat igyekszünk kiemelni, melyek a közigazgatási szereplő számára a használhatóságot mutatják be.

Ennek megfelelően a cég tulajdonosi hátterét és történetét csak röviden mutatjuk be, inkább az általa biztosított megoldásokat és az igénybe vehető szolgáltatásait ismertetjük. Kiemelten foglalkozunk a bemutatott megoldások megtérülés-elemzésével, ezen belül – a TCO elvek szerint – bemutatjuk az összes tulajdonosi oldalon megjelenő költséget, és ezzel szembeállítjuk a hasznot, ami megjelenik a felhasználó vagy a tulajdonos oldalán.

Elsőként a bajai NICOpro Kft.-t mutatjuk be: a cég vezérterméke a Absonic digitális hangrögzítő rendszer család, amely több éve bizonyítja hasznosságát a közigazgatásban és a versenyszférában egyaránt. A termék lehetőségeiről Gyuris Csabával, a cég fejlesztőmérnökével beszélgetünk.

Gyuris Csaba a Gábor Dénes Főiskolán számítógépes alkalmazásfejlesztői szakirányon végzett informatikus mérnök. Jelenleg szoftverfejlesztőként dolgozik a NICOpro Kft.-ben, elsődleges feladata a digitális hangrögzítő szoftver fejlesztése Borland Delphi fejlesztői környezetben.
Korábban a Genius Group Rendszerház Kft. munkatársa volt szintén szoftverfejlesztő mérnök beosztásban. Meghatározó feladata a rendszerinformációk kinyerése hálózati környezetben, és azok adatbázisba rögzítése, megjelenítése.

- A közigazgatás szervezeteiben a naponta feldolgozandó információmennyiség nagy része beszédinformáció, amelyek egyrészt személyes jelenlét melletti megbeszéléseken (tárgyalásokon, előadásokon), másrészt telefonbeszélgetések során keletkezik. Ennek megfelelően szinte mindenütt felmerül a hanginformáció rögzítési, tárolási igénye a későbbi feldolgozás vagy archiválás érdekében. Az információ rögzítésének és kezelésének módja jelentősen befolyásolja a hatékonyságot mind a feldolgozás sebessége, mind a költségek terén – kezdte a beszélgetést Gyuris Csaba, a NICOpro Kft. szoftvermérnöke.

A tíz munkatárssal működő, 100-150 millió forint éves árbevétellel rendelkező cégnek a több mint 250 ügyfele között a minisztériumok, költségvetési intézmények, hivatalok, bíróságok, önkormányzatok, tűzoltóságok, egészségügyi intézmények egyaránt találhatók.

NICOpro Kft. A bajai székhelyű cég 1999-es megalakulása óta foglalkozik számítógépes digitális hangrögzítéssel. Megoldásokat kínál az egy mikrofonos és analóg telefonvonalas hangrögzítéstől a több száz csatornás analóg és digitális ISDN, VoIP vonalak valamint URH adó-vevő készülékek forgalmának rögzítéséig. Az Absonic digitális hangrögzítő rendszer család legfontosabb alkalmazási területei:
Megbeszélések, tanácskozások, előadások rögzítése.
Telefon-, rádiótelefon-, URH beszélgetések manuálisan vagy automatikusan vezérelt rögzítése, ezen belül előre programozható, automatikus mikrofon- és telefonfelvételek (dátumra és időpontra).
Üzenethagyás munkatársak és más személyek részére.
Közérdekű telefonhívások kezelése (rendőrség, bíróság, tűoltóságok, önkormányzat, ügyeletek, ügyfélszolgálatok, panaszirodák stb.). (x)

Beruházási költségek A beruházási költségek három csoportra bonthatók. Az egyik költségelem a szoftverek licencdíja, amely az igényelt funkcionalitástól és a felhasználók számától függ. A szoftverek nem igényelnek fenntartási költséget, és szoftverkövetési díj nincs meghatározva az értékesítéskor: a megvásárolt funkcionalitást tartalmazó új verziókat az ügyfelek térítésmentesen kapják. A hardverelemek garancián túli meghibásodása természetesen nem zárható ki, az ebből eredő éves költség becsült mértékét a fejlesztőmérnök a beszerzési érték körülbelül 2 százalékára teszi.

A költségek másik meghatározó csoportja az esetlegesen szükséges hardvereszközök beszerzési költsége (a rendszer használható a már meglévő infrastrukturával is), ide tartoznak a mikrofonos hangforrások és/vagy infokommunikációs (analóg, ISDN, IP telefon, rádiótelefon, URH adó-vevő, Skype stb.) kapcsolódásokat biztosító eszközk. A harmadik költségelem a bevezetés díja, amely a telepítések és az oktatások ellenértékét tartalmazza, ez várhatóan a beruházási összeg 10 százaléka körül alakul.

Fontos szempont, hogy egyszerre kell biztosítani a hitelességet és a könnyű kezelhetőséget: bár az eredeti felvett anyag manipulálásának megakadályozása érdekében saját kódrendszert használnak, de az eredmény konvertálható a szabványos wav, illetve mp3 formátumokra.

Bevezetés és oktatás A bevezetéshez minden esetben hozzátartozik a közigazgatás helyi informatikai szervezeti egységei és a rendszert kezelő munkatársak kiképzése. A rendszer használatára vonatkozó intézményi szintű előírásokat és szabályokat jelen esetben is a helyi szervezeti és működési szabályzatokba kell beépíteni.

Ehhez kapcsolódóan célszerű a közigazgatási eljárásról szóló törvény (Ket.) helyi végrehajtási utasításaiba is beépíteni az új lehetőségek használatát (például megengedni a helyi telefonos ügyintézést). Indokolt esetben, amennyiben azok részletes feladatleírást tartalmaznak, akkor a helyi közigazgatási szervezet munkatársainak munkaszerződését, illetve munkaköri leírását is célszerű kiegészíteni a vonatkozó szabályokkal.

Ez utóbbi két feladat (bevezetés, oktatás) részben vagy egészben elvégeztethető a megrendelő saját apparátusával vagy egy erre kiképzett központi, állami szervezet közreműködésével is – hangsúlyozta Gyuris Csaba. A bevezetés kockázatát jelentősen csökkenti, hogy lehetőséget biztosítanak egyhónapos próbafutásra, ami után a megrendelőnek elállási lehetősége van, tehát a saját tapasztalatai alapján dönthet a rendszer beszerzéséről.

Azonnali haszon A NICOpro Kft. fejlesztőmérnöke szerint a megtérülésre vonatkozó pénzügyi-gazdasági számításnál a következő elemeket érdemes figyelmbe venni: az érintett számítógépes munkahelyek száma, az egy közigazgatási munkatársnál a munkavégzéshez kapcsolódó, beszédinformáció átlagos napi időtartama, ebből a hanganyag kezelésére, feldolgozására fordított idő aránya. Hozzátette: a megoldásuk azonnal megjelenő hasznot eredményez a mindennapok munkájában a jegyzőkönyvezés, feladatkiosztás, adatszerűségek elemzése, igazolási-bizonyítási eljárások területén. Egyrészt felgyorsul a folyamat, másrészt nagy mennyiségű távmunka-lehetőség jelenik meg.

Mindemellett konkrét pénzügyi kihatással is rendelkező előnyök jelentkeznek: eltűnnek a manuális jegyzetelések, drasztikusan lecsökkenek a beszédinformáció jelenleg sokféle rögzítésének eszközrendszerén történő archiválási feladatok. A központi kormányzatban az ülések, tanácskozások, ügyfélkiszolgálások, megbeszélések és a panaszbejelentésekhez kapcsolódó telefonbeszélgetések ideje lerövidül, ez a jelentős időmegtakarítás pedig konkrét munkaidő megtakarításban jelenik meg.

Az önkormányzatoknál is hasonló előnyök jelentkeznek a közgyűlések, bizottsági ülések, különböző szintű vezetői megbeszélések, lakossági illetve céges kapcsolódású ügyintézői munkavégzések területén. Kiemelten hasznosítható a megoldás az állami illetve önkormányzati intézményeknél: oktatási intézmények, egészségügyi intézmények, közterület felügyelet, városüzemeltetési cégek (vízmű, városgazda szervezetek, panaszok-bejelentések) esetében.

Stratégiai célok A Bitport kérdésére Gyuris Csaba elmondta: megoldásuk a kormány stratégiai elképzeléseit megtestesítő átfogó tervekben és dokumentumokban foglaltak megvalósításának egyik fontos eszköze lehet. A közigazgatási eljárásokra vonatkozó legfontosabb jogszabály a Ket., amelynek teljesítéséhez alapvető a közigazgatás és az ügyfelek (állampolgárok, illetve vállalkozások) közötti kapcsolattartás szóbeli vonatkozásainak megfelelő kezelése és feldolgozása.

Hasonló fontosságú a közigazgatási intézményeken belüli irányításban, munkakapcsolatokban, munkaszervezésben a beszédinformáció egységes, gyors és hatékony kezelése. Mindenezek a célkitűzések több helyen is konkrétan szerepelnek a kormányzat stratégiai anyagainak (Magyary Program, Széll Kálmán Terv, Digitális Megújulás Cselekvési Terv) vonatkozó fejezeteiben is, de talán külön is érdemes megemlíteni a távmunka lehetőségek megteremtését és a bürokráciacsökkentés növekvő szükségszerűségét.


NICOpro Kft. A bajai székhelyű cég 1999-es megalakulása óta foglalkozik számítógépes digitális hangrögzítéssel. Megoldásokat kínál az egy mikrofonos és analóg telefonvonalas hangrögzítéstől a több száz csatornás analóg és digitális ISDN, VoIP vonalak valamint URH adó-vevő készülékek forgalmának rögzítéséig. Az Absonic digitális hangrögzítő rendszer család legfontosabb alkalmazási területei:
Megbeszélések, tanácskozások, előadások rögzítése.
Telefon-, rádiótelefon-, URH beszélgetések manuálisan vagy automatikusan vezérelt rögzítése, ezen belül előre programozható, automatikus mikrofon- és telefonfelvételek (dátumra és időpontra).
Üzenethagyás munkatársak és más személyek részére.
Közérdekű telefonhívások kezelése (rendőrség, bíróság, tűoltóságok, önkormányzat, ügyeletek, ügyfélszolgálatok, panaszirodák stb.). (x)

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.