Bár a közigazgatási informatikában továbbra sem indultak el új nagy projektek, a kormányzati tervekből talán már az látszik, hogy az IT végre a helyére kerül, és olyan projekteket valósíthatnak meg a jövőben, amelyek hasznosan támogatják a kiemelt ágazati elképzeléseket.
Van egy mondás, amelynek több változata is ismert: "A kalapácsos ember mindent szögnek lát” illetve  "Akinek kalapács van a kezében, az mindent megpróbál szögnek nézni!" Ez utóbbi megfogalmazást most a pozitív értelemben szeretném alkalmazni: itt a Bitport Közigazgatás rovatában mostanában minden informatikához kapcsolódó eseményben (projekt, pályázat, koncepció stb.) a közjó szintjén történő hasznosulást próbáljuk keresni.

Helyére kerül az IT? Most szerdán volt a Gyurós Tibor díj és a hozzákapcsolódó egyéb IVSZ díjak ünnepélyes átadása a budapesti Zsófia rendezvényhajón. Az IVSZ által megrendezett rendezvényen díjazták az év projektjét és az innovatív megoldásokat is.Tulajdonképpen a díjátadó önmagában nem indokolná, hogy a Bitport Közigazgatás rovatában erről cikk jelenjen meg. 

A rendezvény azonban – a magyar innovatív megoldások életképességének bemutatása mellett - számomra (az informatika közhasznúságát kutató "kalapácsos" embernek) három üzenetet fogalmazott meg.

Kis közigazgatási projekt is eredményezhet nagy hasznot.
A kormányzat „hasznos informatika” iránti elkötelezettsége nem változott.
Az informatika remélhetőleg a helyére kerül végre a közigazgatásban.

Persze lehet ezzel a három kijelentéssel nem egyetérteni, sőt a szerző fenntartja a tévedés jogát is, de az ellenvélemények megfogalmazása előtt célravezetőnek tartom a fenti három üzenet lényegét végiggondolni. Amennyiben mégis maradtak fenntartások vagy kérdések az olvasóban, akkor várjuk a kommenteket, hogy végre érdemi vita indulhasson meg ezekben a legfontosabb kérdésekben.

Szélcsendben a közigazgatási informatika: "Navigare necesse est!"

A haszon a lényeg Talán kezdjük az elsővel, mert ez elég egyértelmű üzenet számunkra, bár biztos lesz olyan, aki ezzel sem ért egyet. A Microsec Kft. építette ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elektronikus pénzintézeti megkeresések rendszerét, aminek köszönhetően a bírósági végrehajtás során a végrehajtó elektronikusan aláírt okiratokban keresi meg a pénzintézeteket, hogy felkutassa az adós vagyonát.

A rendszer az elektronikus ügyintézésben már megszokott eszközöket alkalmazva biztosítja a hiteles és bizonyító erejű dokumentumok gyors áramlását, a PKI alapú titkosítás révén pedig teljesíti a bizalmasság elvét is. A részletekbe történő elmélyedés nélkül is megállapítható, hogy a milliárdos nagyságrendű informatikai projektek mellett látványban ugyan eltörpülve, a 10 millió forint alatti projekt egy éven belül többszörösen visszahozta a befektetést. Jó megoldás, fenntarthatóan működik, tehát hasznos, és ez a lényeg. Az üzenet számomra az, hogy a továbbiakban projekt jelentősége ne a befektetéssel, hanem a haszonnal legyen arányos!

Türelmet kérnek A második üzenet ugyanilyen fontos, bár nem üzleti, hanem stratégiai jellegű. Az átadáson – mondhatni hagyományszerűen – megjelent Nyitrai Zsolt infokommunikációért államtitkár, aki beszédében ismét megerősítette nemcsak az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hanem a kormányzat elkötelezettségét is az innovatív szektorok, ezen belül az infokommunikációs (IKT) ágazat iránt. Elmondta, hogy - bár még nem jelentek meg a piacon a várva várt nagy informatikai tenderek – a háttérben zajló stratégiaalkotási folyamatok során elkészített anyagokban (Magyary Program, Széll Kálmán Terv, Digitális Magyarország Program) leírtak végrehajtásában jelentős szerep hárul az IKT szektor képviselőire.

Tudja, hogy nagyon ki lett éheztetve az IKT szektor az elmúlt évben, és türelmet kér a piaci szereplőktől, hiszen még csak most folyik ezen programok lebontása akcióterv szintre, és majd csak ezt követően jelenhetnek meg azok a közbeszerzési tenderek, melyek fontos piacot jelenthetnek a magyar informatikai cégek számára. Az üzenet tehát, hogy ismerik a IKT szektor helyzetét, látják a benne lévő lehetőségeket és számítanak rá a kormányzati elképzelések megvalósítása során.

"Mit parancsolsz, kedves gazdám?" A harmadik üzenet kicsit rejtjelezve jött át az államtitkári beszéden, de aki akarta, megértette. A vacsora után beszélgetések során érkezett visszajelzésekből nekem úgy tűnik, hogy a többség most már "vette a lapot"! Az üzenet ugyanaz, ami az Információs Társadalom Parlamentjén már elhangzott, de talán nem lett kiemelve a jelentőségének megfelelő szinten: A jelenlegi kormányzati ciklusban már nem az IKT szektor által jelzett új termékek és szolgáltatások "lobbi" szinten történő bemutatására reagál a kormányzat egymással összefüggésben nem lévő projektek indításával. A következőkben az informatika, mint eszköz a közjót szolgáló kormányzati programokhoz csatlakozva, azokat szolgálva jelenik meg a piaci résztvevők számára.

A parlamenti hozzászólásban már megjelenő, és új alapelvként is felfogható "Mit parancsolsz, kedves gazdám?" jelmondatban lévő szakmai értelmezés szerint a korábbi projektindítási módszerrel szemben most új megközelítést alkalmaznak, melyben a prioritási sorrend megváltozik. Először jelennek meg a stratégiákban megfogalmazva a felhasználói igények, majd ezt követően végiggondolják a szabályozási kérdéseket, és csak ezt követően indul el a fejlesztés illetve az üzemeltetést biztosító környezet kialakítása (beszerzése).

Itt jelenik meg számomra a harmadik üzenet: Az informatika végre a helyére került! Nincs önmagáért indított IKT projekt, hanem a kormányzati stratégia alapján tervezett IT projektek hasznosan támogatják a kiemelt ágazati elképzeléseket (közigazgatási reform, gazdaságélénkítés, versenyképesség növelése, egészségügyi rendszerek hatékonyságának növelése stb.).

Végül azt kívánjuk a jelenleg szélcsendben vitorlázó IKT cégeknek, hogy legyen kitartásuk és pénzügyi tartalékuk kivárni a szél megerősödését, és vegyék észre a lehetőségeket az innovációra a közigazgatás területén is.

Bitport Bojta János
Bitport Bojta János
Bojta János közigazgatási informatikai szakértő, a TCOrgan Kft. ügyvezetője. Az IVSZ általános elnökségi tagja és a BKIK Tanácsadó Osztályának elnökségi tagja.

Tabletpiac: előre megy, nem hátra

Az elmúlt évek küszködése után a plusznullás növekedést is komoly pozitív változásként lehet értékelni.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.