Egy rendeletmódosításnak köszönhetően nem járt le mintegy 300 ezer ügyfélkapus jelszó, így a felhasználók továbbra használhatják azokat. A megváltozott szabály alapján ezentúl a regisztrációtól számítják a lejárati időt.
Egy kormányrendeletben módosították az ügyfélkapuhoz tartozó jelszavak lejárati idejét, így január elseje után is hozzáférhet az ügyfélkapuhoz az a mintegy háromszázezer ember, aki december végéig nem módosította jelszavát - nyilatkozta Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal (KEKKH) elnöke.

Mint kifejtette: október elsejével 650 ezer ember jelszava járt volna le, ezek érvényességét akkor három hónappal átmenetileg meghosszabbították. Időközben már mintegy 300 ezer ember módosította jelszavát, de még így is nagyjából ugyanennyi embernek járna le a jelszava egyszerre.

A regisztrációtól számolják A Magyar Közlönyben megjelent, péntektől hatályos kormányrendelet módosítása szerint: "Az e rendelet hatálybalépését megelőzően létesített ügyfélkapuhoz tartozó jelszó megújítás hiányában (...) 2012. évben, az ügyfélkapu regisztráció időpontjával megegyező hónap azonos napján jár le". Vagyis a jelszavak jövőre az ügyfélkapu korábbi regisztrációja időpontjának évfordulóján járnak le. Aki például március 3-án regisztrált, annak 2012. március 3-áig van ideje arra, hogy új jelszót igényeljen.

Vetési Iván elmondta: az új szabályozás értelmében nem az alapból beállított dátum, hanem a regisztrációtól számítják a lejárati időt, így elkerülhető hogy egyszerre tömegesen akarják jelszavukat megváltoztatni. Hozzátette: az év folyamán mindenkit időben tájékoztatnak majd arról, amikor jelszavának módosítása esedékes lesz.

Ön megváltoztatta már az ügyfélkapus jelszavát?
Hogyan válasszunk biztonságos jelszót?

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.