A terveknek megfelelően még szeptemberben kiírhatják a 42 milliárdos elektronikus útdíjbeszedési rendszer bevezetéséről szóló közbeszerzést - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert; mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére.

 

Start nyáron  Az NFM hangsúlyozza: a közbeszerzés zárásának várható időpontja a véglegesen választott eljárás függvényében alakulhat, de bármely szóba jöhető alternatíva esetén idei befejezés valószínűsíthető. A kormányzat változatlanul jövő júliusi bevezetéssel számol, ehhez igazodó ütemezést vár a közbeszerzésen induló pályázóktól is.

Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0 körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak - emlékeztetett a tárca.

Az e-útdíj bevezetéséről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kabinet 42 milliárd forintot szán az e-útdíj rendszerének tervezésére és kiépítésére, továbbá az "éles üzemi" indulástól számított egy évig tartó bevezetés támogatói tevékenységére.

A mostani kormánydöntés a személyautók esetében annyiban változtat a korábbi határozaton, hogy fenntartja az időtartamhoz kötött gyorsforgalmiút-használati díjfizetési rendszert, de már nem említi az önkéntes csatlakozás lehetőségét a megtett úttal arányos díjszedési rendszerhez.

Nagy a tolongás a magyarországi e-útdíj projektért
Forgalomszimulátorral játszanak a japán kutatóközpontban

Kettő + mennyi?  Mint arról korábban beszámoltunk, a pályázat iránt már két cég hivatalosan is érdeklődést mutat, miközben értesüléseink szerint további, nevüket egyelőre nem vállaló indulók is várhatók. Előbbiek közé tartozik a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Systems Magyarország, amelynél már sajtótájékoztató keretében is bemutatták a társaság anyacége által képviselt technológiai megoldást. Szintén jelezte indulási szándékát az osztrák EFKON Group is. A cég szerint csupán három-négy olyan vállalkozás található ma a nemzetközi piacon, amely képes lenne Magyarország számára a tervezett időpontra kiépíteni az e-útdíj technikai feltételeit. A Bitport információi szerint ez a további egy-két cég valószínűleg meg is jelenik a tenderen, de egyelőre nem kívánják névvel is nyilvánosságra hozni ebbéli szándékukat.

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.