A péntek délelőtti beadási határidőig négy cég jelentkezett a vasúti rádiós rendszer építésére kiírt tenderen – közölte a projekt lebonyolításával megbízott NISZ.
Az elektronikus útdíjhoz hasonlóan hosszú ideje húzódik már a hazai vasútvonalak mentén futó digitális rádiókommunikációs (GSM-R) rendszer kiépítése Magyarországon. Egyik legutóbbi fejleményeként tavaly novemberben született meg a kormány döntése arról, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) bonyolítsa le a hányatott sorsú projekt közbeszerzési eljárását.

A pályázók neve még titok
A NISZ ezt követően december 22-én hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a rendszer megvalósítására az első ütemben 905 kilométeres vasúti szakaszon. Az eljárásra ma délelőtt 10 óráig lehetett jelentkezni. A szervezet közleménye szerint a részvételi felhívásra a megjelölt határidőig négy cég jelentkezett: a Nokia Siemens Networks, az osztrák Kapsch és két kínai cég, a Huawei és a ZTE.

A Nokia Siemens Networks és a Kpasch jelentkezése nem okozhatott nagy meglepetéseket. A Simens a kezdetektől a GSM-R rendszer egyik legfontosabb támogatója és fejlesztője, A Kapsch pedig 2010-ben éppen a másik legfőbb támogató, a Nortel GSM-R ützletágát vásárolta meg az Ericssonnal. A két kínai cégnek is jelentős szereplője a piacnak. A ZTE például tavaly ősszel nyerte el az Orosz Vasutak GSM-R projektjét, és a Huawei mögött is jelentős – főleg Közép-Ázsiában kiépített – rendszerek állnak.

Az eljárás jelenlegi szakaszában a jelentkezők egyelőre jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki alkalmasságukról adnak információt. A részvételi felhívásban meghatározott szempontok alapján legalkalmasabbnak minősített ajánlattevők kapják majd meg a végleges ajánlattételhez szükséges műszaki dokumentációt.

A telefonadó kötelezettségszegési eljárást szült
Közel 6 milliárdból indult az állami távközlési gerincháló projekt

A NISZ legkésőbb 60 munkanapon belül megkezdi a tárgyalásokat, és ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor várhatóan 2013 második negyedévének végén köt szerződést a legjobb ajánlatot adó céggel a GSM-R rendszer, illetve a hozzá kapcsolódó szolgáltatások ellátásához szükséges berendezések szállítására és szerelésére, valamint a rendszer teljes körű tervezési, építési, rendszerintegrációs, tesztelési, tanúsítási és próbaüzemi feladatainak ellátására.

Extra magas kötbérek A hozzávetőlegesen 35 milliárd forintra becsült beruházás a Budapest környéki, a Budapest – Székesfehérvár, a Budapest – Győr – Hegyeshalom, a Győr – Celldömölk – Boba – Zalaegerszeg – Bajánsenye, a Budapest – Cegléd – Szolnok – Szajol – Püspökladány, a Szajol – Lökösháza, valamint a  Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vonalakat érinti. A projektet az aláírástól számított két éven belül kell befejezni, a szerződéstervezet pedig az International Railway Journal szakportál szerint kimondottan magas késedelmi díjakat tartalmaz: az első tíz napra napi 200 ezer eurót, azt követően napi 500 ezer eurót.



forrás: siemens.com


A tendernek hosszabb távon lehet egy második szakasza is a felújítás alatt lévő további vasútvonalakon, beleértve a Püspökladány – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza és a Székesfehérvár – Keszthely szakaszokat.

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.