Múlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a pénztárgépeknek a NAV rendszerébe történő bekötését szabályozza. Az eredeti határidőhöz képest egy hónap haladékot kaptak a vállalkozók. Minárovits János szerint azonban ez is kevés.
Hirdetés
 
A Magyar Közlöny ez évi 22. számában jelent meg A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezéséről című kormányrendelet. Ebben a kormány végül az eredeti elképzeléshez képest egy hónap haladékot hagyott az intézkedés bevezetésére. A kormányrendeletben meghatározott ütemezés szerint az új, online kapcsolatra is képes gépek beállításának – és természetesen a hozzá tartozó internetkapcsolat kiépítésének – az új határideje 2013. május 1.

Minárovits János, az Albacomp RI Kft. vezérigazgatója, lapunkhoz eljuttatott álláspontja szerint azonban ennyi idő alatt nem kivitelezhető a projekt.

Adaptálni vagy fejleszteni? „A miniszteri rendeletben megjelölt négy és fél hónapos határidő a pénztárgépek bekötésére nem kivitelezhető – írja a vezérigazgató. – A rendszerhez szükséges átviteli egység kifejlesztése, legyártása, pénztárgépbe illesztése, valamint ennek a leszállítása ennyi idő alatt egyszerűen nem valósítható meg.”

Ha ugyanis, mint azt a napokban a nemzetgazdasági tárca illetékese jelezte, a kivitelezésben hazai forrásokra akarna a kormány támaszkodni, kétféle megoldás jöhet szóba. Az egyik egy már meglévő rendszer adaptációja, ilyenről azonban Minárovics János szerint a piac nem nagyon tud. A másik megoldás mindezt nulláról kifejleszteni. Utóbbinál azonban figyelembe kell venni, hogy a fejlesztési, tesztelési idő minimum négy, de inkább hat hónapot visz el, erre jön még a további három hónapot igénylő bevizsgáltatás, ami együttvéve 7-9 hónap.

A csúszásokat is beleszámítva az idén ebből ilyen formában nehezen kalkulálható bárminemű áfa-bevétel – jegyzi meg a vezérigazgató, aki hozzátette: megoldást egy már működő rendszer importja jelenthetne. Ismeretei szerint Bulgáriában már két-három éve működik egy ottani fejlesztés, sőt ezt tavaly már Grúziának is eladták a bolgárok. Azokat a gépeket már letesztelték, bevizsgáltatták és gyártják, így megfeszített ütemben ugyan, de a rendelkezésre álló négy és fél hónapban itthon is bevezethetőek lehetnek.

Mint emlékezetes, a nemzetgazdasági tárca mintegy 95 milliárd forintos többletbevételt remélt az intézkedéstől. A projekt fontosságát – és sürgetősségét – jelzi, hogy az NGM részben megfontolandónak tartotta az IVSZ azon véleményének, hogy az átállást állami támogatással kellene segíteni. A közelmúltban az NGM helyettes államtitkára, Balog Ádám a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy a kormányzat összességében akár 10 milliárd forinttal segítheti az átállást. Ez 5 milliárddal marad el attól az összegtől, amellyből az IVSZ mint szükséges támogatással számolt.

Pénztárgép-csere: egy hónapot nyertek a vállalkozók
A kormányt a technikai nehézségek sem hátráltathatják

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.