A torrent gyakorlatát a legtöbben illegális tartalmak letöltésével azonosítják, pedig a technológiáért és a két legnépszerűbb kliensért egy "valódi" cég felel, amely jövőre szeretne hivatalossá válni, a szórakoztatóipar kegyeit (és pénzét) keresve.
Vajon hányan emlékeznek még olvasóink közüla Napsterre? Ez volt az első olyan felhasználók közötti közvetlen fájlmegosztáson (peer-to-peer) alapuló megoldás, amely nagyobb botrányt kavart azzal, hogy a legtöbben jogvédett tartalmak megosztására és letöltésére használták. A Napster felhasználói akkoriban főként MP3 formátumú zenékre specializálódtak, mígnem egyes zeneipari szereplők és zenekarok (például a Metallica) kezdeményezésére jogi hadjárat indult a szoftver fejlesztőji ellen. A csávából a három fiatalember úgy igyekezett kimászni, hogy a kalózkodást megengedő funkciókat leállították, majd legális zeneáruházként definiálták újra magukat. A BitTorrent tervei szerint a történelem most megismételheti önmagát.
Ne kritizáld, legalizáld ■ A BitTorrent és uTorrent kliensekért is felelős San Franciscó-i cég marketing igazgatója,
Matt Mason a minap egy konferencián beszélt a cég közeljövőjéről. Szerinte a legtöbben még mindig úgy gondolnak a BitTorrentre, mint pár egyetemista kölyök által kifejlesztett, kalózkodásra szánt megoldásra. Mason szerint ideje, hogy a világ "rendes vállalatként" tekintsen rájuk, ezáltal pedig magasabb szintre léphessenek.

"Nem vagyunk kalózok segítőtársai" - Matt Mason, BitTorrentAz alapot elvben az a 160 millió felhasználó jelenti, akik a két klienst világszerte futtatják (ebből 40 millióan naponta). Mason szerint ez már egy olyan felhasználói bázis, akikre építeni lehet "komoly tevékenységek" terén is. Ez a bázis ugyanis kétszer akkora, mint a Hulu, a Spotify és a Netflix felhasználóinak összessége. A BitTorrentnél manapság már 110-esn dolgoznak azon, hogy megkörnyékezzék a zenei, filmes és könyvkiadókat, hogy valamilyen legális formát adhassanak a letöltögetésnek.
Baljós árnyak ■ Ez idáig jól is hangzik, de két ellenérvet is találhatunk. Egyrészt talán nem sokan tudják, hogy a BitTorrent 2008-ban már elindított egy iTunes-riválisnak szánt szolgáltatást, ám az jól láthatóan azóta sem győzte le az Apple online áruházás (sőt, a legtöbben még csak nem is tudnak róla). A másik ok épp a fent említett Napster sorsa: miután a botránycég bezárta a kaput a kalózkodási lehetőségek előtt, és zeneáruházzá változott, felhasználóik szinte hetek alatt váltak köddé. A cég ugyan évekig próbált kitartani negatív eredményekkel is, végül 2011-ben felvásárolta őket a Rhapsody.
A BitTorrent mindenesetre nagy reményeket fűz a tisztulási folyamathoz. Jelenlegi félmegoldásaik közé olyanok tartoznak, mint a fizetős tartalmak előzeteseinek, demóinak promotálása: egy amerikai szakácskönyvből például egy extra tartalmakkal megspékelt előzetest tettek elérhetővé a klienseken keresztül, ezt 210 ezren töltötték le, majd 82 ezren folytatták webes útjukat az író Amazon-oldalára.
A jövő évre még nagyobb kanyarokat tervez a BitTorrent, többek között hardveres kapcsolatokat is keresnek szolgáltatásukhoz. A klienseket terveik szerint tévés set-top boxokba, multimédia-lejátszókba építve is eljuttatnák a felhasználókhoz, akik viszont Mason szerint "kulturáltabbak a digitális vásárlás terén", és nem kalózkodásra, hanem legális tartalmak megosztására használják majd a technológiát. A nemzetközi sajtóban a hír után általában csak ennyi szerepelt konklúzióként: meglátjuk...