A Sony már a berlini IFA-n, a Lenovo október elején, most pedig a Dell is előállt az első Windows 8-as gépeivel – egyelőre a régi vasak frissítésével. A „notebook-tablet” megoldást az utóbbi gyártó is preferálja.
Bár a Windows 8 megjelenését október végére időzítették, a gépgyártók egymás után mutatják be az új operációs rendszerre alapozott termékeiket. Érthető is az igyekezetük, hiszen kiélezett nagy gyártók kiélezett küzdelmet folytatnak a vásárlók kegyeiért, és a versenyben a Dell egyelőre a harmadik helyen áll.

Nagy felbontású érintőképernyő, impozáns teljesítmény, sokoldalú felhasználhatóság, a BYOD (Bring Your Own Device – hozd a saját eszközödet) maximális támogatása – ezek alkotják a Dell alapkoncepcióját, melyet egyelőre a már a termékpalettán lévő gépek frissítésével demonstrálnak. Sam Burd, a Dell PC termékcsoportjáért felelős alelnöke szerint az új XPS termékportfólióban az ún. érintésalapú informatikai élmény megvalósítására törekedtek.



Modellek felfrissítve A gépgyártó most három régebbi modelljének frissített változatát mutatta be, melyekre egyelőre csak Angliában, Franciaországban és Németországban lehet előrendelést leadni, de mivel a magyar árak is megvannak, ezért valószínűleg csak napok kérdése, hogy az itthoni kereskedők is befogadhassák a rendeléseket.

A Dell XPS termékvonalát prémium kategóriás, üzleti gépeknek szánták, és ennek megfelelő a felhasznált anyagok minősége és a gépek kidolgozottsága. Az üzleti használatot támogatja a gépek biztonsági és felügyeleti rendszere, többek között alkalmasak a BYOD megvalósítására is.

All-in-One kézben és asztalon Az XPS 12 két eszköz egyben: egy teljes funkcionalitást kínáló laptop, kihajtható full HD érintőképernyője révén egyszerűen átalakítható érintésvezérelt táblagéppé. Táblagép módban a kijelző teljesen elfedi a billentyűzetet.



Szintén nem új, de a Windows 8-cal megújul az XPS One 27 All-in-One, amely egy 27 hüvelykes Quad HD érintőképernyő köré épül. Az egybeépített képernyő és gép egy csuklós állványon áll, amely a kijelző 60 fokos döntését is lehetővé teszi, így az ígéretek szerint jobban kihasználhatjuk az érintőképernyő nyújtotta kiegészítő lehetőségeket. Az XPS One 27 teljesítményét multimédiás feladatokhoz méretezték. A gépet négymagos, Torbo Boost technológiás Intel processzorokkal, igény szerint erős Nvidia grafikus kártyával szállítják. A gépbe maximum 16 gigabájt gyors memóriát lehet szerelni.

Szintén frissítették a kisebb All-in-One gépet, az Inspiron One 23-at, amely 23 hüvelykes Full HD érintőképernyővel is rendelhető.

Az XPS 12 bruttó 429 900 Ft-tól, az XPS One 27 All-in-One 449.900 Ft-tól, az Inspiron One 23 All-in-One pedig 309 900 Ft-tól kapható.

Nagyot csúszott a PC-piac
Újabb Windows 8 árak és frissítések

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.