Egyre zsúfoltabb a geolokáción alapuló alkalmazások piaca, amelybe most a Facebook is beletenyerel, megirigyelve a Foursquare modelljének sikerét.
Frissítette iPhone-ra és androidos telefonokra szánt kliensét a Facebook, és ezzel együtt új szolgáltatást is bevezetett: a Facebook Deals egyelőre az Egyesült Államokban indult el hivatalosan, ám hamarosan világszintűvé válik a geolokációt és az üzleti ajánlatokat, kedvezményeket ötvöző megoldás.

Ingyen farmer, dupla menü Mostantól, ha mobiltelefonon használjuk a Facebookot, és azon belül annak geolokációs szolgáltatását, a Placest (amely egyelőre itthonról továbbra sem érhető el), egyes helyeken sárga figyelmeztető cimkékre lehetünk figyelmesek. Ezeken az adott helyhez kötődő kiemelt ajánlatok, kedvezmények és akciók láthatóak, amelyeket akkor érvényesíthetünk, ha a Places-en belül "becsekkolunk" az adott helyre.


A tengeren túl már működő megoldást fű alatt már valószínűleg régóta ajánlhatják a partnereknek, mivel már most nagy nevek csatlakoztak, és a hírekben húszezernyi olyan üzlet vagy szolgáltató belépését ígérik napokon belül, akik szintén engedményekkel, extra akciókkal kedveskednek a hozzájuk bejelentkezőknek.

Las Vegas egyik legnagyobb kaszinó-szállodája például a becsekkolóknak tartózkodásul egy éjszakás ingyenes meghosszabbítását vagy szobafoglalásuk minőségi szintjének megemelését kínálja. A Gap ruházati üzletlánc az első tízezer becsekkolónak ingyen farmert ad, a mexikói ízekre specializálódott Chipotle étteremlánc két menüt ad egy helyett - ilyen és ezekhez hasonló ajánlatok bukkannak fel és szaporodnak gombamód a Deals kínálatában. A legtöbb új csatlakozó a termékek, szolgáltatások árából ad kedvezményeket, de akadnak olyanok is, mint például a Starbucks vagy a McDonald's, akik a kedvezményeket nem a vásárlóknak adják, hanem jószolgálati célokat támogatnak az így befolyó összegekből.

Az egyiknek sikerül, a többinek nem
A modell természetesen nem új, többek között a Foursquare építette hasonlóra teljes üzleti modelljét, és mellette is több más olyan szolgáltató próbálkozik a piacon, amelyek a geolokációs technológiákat üzleti ajánlatokkal társítják. Augie Ray, a Forrester technológiai elemzője szerint azonban ezek egyike sem ért el igazi áttörést, ezért hiába nem a Facebooké az időbeli elsőség, nagyon könnyen lesöpörheti versenytársait a piacról.

Ray szerint a Facebook Places egyelőre nem volt más a többség számára, mint olyasféle játék, amibe belekukkanthatnak, aztán békén hagyják. Most azonban a közösségi óriás okot ad felhasználóinak, hogy belevessék magukat a hely-alapú szolgáltatásba, márpedig a Facebooknak így olyasmije van, ami sem a Foursquare-nek, sem a többi próbálkozónak nincs: egy hatalmas felhasználói bázis. Erre és a folyamatosan növekvő számú partnerekre támaszkodva a Zuckerberg-művek gyakorlatilag puskalövés nélkül költözhet be a mobilos közösségi geolokáció területére, hogy egy újabb irányból érkező pénzcsapot nyisson meg.

Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.