A Windows 8 alatt futó Internet Explorer fő vonzereje, hogy maximálisan kihasználja a legfrissebb rendszer újfajta Metro felületét. Nemsokára azonban nem lesz egyedül ezzel a tulajdonsággal.
A Mozilla bejelentette a Firefox böngésző Windows 8-ra kihegyezett, Metro interfészre épülő változatát. Az első betekintő változat az idei második negyedévben várható, míg az alfa és béta verziókra az év második feléig várni kell. Bár a február 29-től elérhető hivatalos Windows 8 bétáról így lemarad a Mozilla böngészője, a végleges változat legkorábban őszre tehető megjelenésére már lesz használható metrós alternatíva az Internet Explorerre.


Róka teljes képernyőn A Windows 8 Metro felülete több újdonsággal is igyekszik informatívvá és kényelmessé tenni a szoftverek használatát. Egyrészt a kezdőlap "élő csempéi" nem csupán statikus ikonok, hanem már önmagukban is információkat közölhetnek az adott alkalmazásból. A Metróra faragott szoftverek használata közben pedig a teljes képernyőt elfoglalják, miközben speciális érintési lehetőségekkel navigálhatunk és dolgozhatunk bennük. A Microsoft épp az Internet Explorer Windows 8-as változatával demózza a Metro felület újdonságait, mondván, a böngészők közül egyelőre csak a sajátjuk használja ki az interfész előnyeit.

A Mozilla Wiki-bejegyzésében a Firefox Metro-változatának fejlesztői viszont megerősítik, hogy igyekeznek minden téren felvenni a versenyt a Microsoft böngészőjének Windows 8-as kiadásával. A szakemberek többek között megerősítik, hogy saját megoldásuk is képes lesz a teljes képernyős, menüsor nélküli használatra és a speciális érintős kezelésre. Ennek ellenére, a régi felhasználók kényelmes átállásának segítésére átválthatunk majd egy klasszikus, Windows 7 alatt megszokott felületre is.

Évi 300 millió dollárt ér a Firefox a Google-nek
Windows 8: teszteltük a skizofrén szépséget
Milyen eszköz kell a Windows 8 futtatásához?

A teljes képernyős mód mellett is lehetőségünk van más alkalmazások egyidejű használatára úgy, hogy a képernyő szélére illesztjük ezeket, így megosztva a kijelzőt (természetesen továbbra is bármiféle menü vagy elválasztó nélkül).

A Firefox csempéje szintén élő módon működik majd. Alapértelmezésben a kezdőoldalunk folyamatosan frissített információit mutatja majd, de arra is lehetőségünk lesz, hogy különféle webes alkalmazásoknak saját, Firefox alapú csempéket hozzunk létre. Így például lehet külön csempénk a Gmail számára, amely megnyitás nélkül is mutatja az olvasatlan üzenetek számát, rákattintva pedig a Firefox indul el a Gmail oldalt betöltve.

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.