Alig néhány óra eltéréssel két komoly hír járta be az informatikai világot. A Microsoft leállította a Courier fejlesztését, a HP pedig nem jön ki a januári CES-en bemutatott HP Slate-tel.

A Microsoft a Gizmodo blog értesülését már meg is erősítette: nem folytatják a digitális naplóként emlegetett, jó ötleteket felvonultató két képernyős táblagépük, a Courier fejlesztését. Ezzel szinte egy időben jelent meg az a HP-s forrásokból még nem megerősített értesülés, miszerint egyelőre ők sem kívánják januárban beharangozott terméküket, a Windows 7 operációs rendszerrel működő HP Slate-et összeereszteni az Apple iPadjével.

Hogy a két hír között van-e, és ha igen, milyen mértékű az összefüggés, azt nehéz lenne kívülről megmondani, mindenesetre elgondolkodtató, ha ugyanazon a napon derül ki, hogy az iPad két komolynak tűnő kihívója is megfutamodik.

Beletenyerelnek? | A kettő közül a Hewlett-Packard döntését lehet inkább logikusnak nevezni, hiszen a lépést alig néhány óra választja el attól a hírtől, hogy a HP megvette az okostelefonokat készítő Palm

céget. Ha hinni lehet az értesüléseknek, a HP-nél nem voltak megelégedve a Windows 7 teljesítményével, ráadásul az inteles hardverrel is probléma akadt, jelesül a túlzott energiafogyasztás.

A Palm megvételével viszont a HP birtokába került a webOS operációs rendszer, ami jól bejáratott módon képes együttműködni az azt kiszolgáló hardverrel. Az akvizícióval kapcsolatban a cég rögtön hangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel az okostelefon-piacon túl is látnak lehetőségeket. Adódik tehát az ötlet, hogy a webOS átalakított változatával szerelt táblagép szülessen.

Utóbbi azonban csak egy a HP előtt álló lehetőségek közül, hiszen már a Slate esetében is volt arról szó, hogy nemcsak Windows 7-es, hanem a Google Android operációs rendszerével futó változatokat is piacra dobnak.

Kérdőjel kérdőjel hátán | A helyzet tehát sokat változott 24 óra leforgása alatt. Nem tudni, miért fújt le egy bíztató projektet a Microsoft. Azt sem, hogy ezzel végleg letesz arról, hogy részt szerezzen a táblagépek piaci tortájából, vagy csak „időt kér” egy általuk sikeresebbnek vélt termék bevezetéséhez. A HP Slate körül is csak annyi látszik biztosnak, hogy a 2010 közepére ígért megjelenésről lemondhatunk. Egyvalakit persze bizonyosan nem zavar a sok kérdőjel, őt Steve Jobsnak hívják.

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.