Az ügyfélkapcsolat-kezelő szoftverszolgáltatásával hírnévre szert tett amerikai Salesforce.com a vállalatirányítási rendszerek piaca felé kacsingat, ennek érdekében két ERP-szállítóval is közös termékfejlesztést jelentett be.
Az ezen a héten tartott San Francisco-i éves konferenciáján az itthon is számos vállalatot ügyfelei közt tudó Salesforce.com bejelentette, hogy partnerségre lép az Infor és a Workday vállalatirányítási (Enterprise Resource Planning - ERP) rendszereket szállító szoftvercégekkel. A partnerség keretében a cégek közös termékeket fejlesztenének. Hasonló együttműködésre már eddig is akadt példa a cég életében, a FinancialForce.com pénzügyi menedzsment szoftverszolgáltatást a UNIT 4 Agresso céggel közösen fejlesztették ki.

3 alkalmazással
állnak elő a Force.com fejlesztési platformjára építve InForce márkanév alatt.
A Salesforce.com emellett tőkével is beszállt a magánkézben lévő Inforba, amely az SAP és az Oracle után a világ harmadik legnagyobb ERP-szállítója.

Keresztértékesítési lehetőségek Az értékesítési szoftverszolgáltatást nyújtó cég a nyilatkozatok szerint nem akar önállóan egy teljes integrált vállalatirányítási rendszerrel előállni. Ezzel együtt az amerikai Computerworld értékelése szerint a partnerség azt demonstrálja, hogy a vállalat felismerte a jövedelmező keresztértékesítési, illetve csomag lehetőségeket a saját, egyre bővülő funkcionalitású ügyfélkapcsolat-kezelő (Customer Relationship Management - CRM), közösségi kollaborációs és alkalmazásfejlesztési szolgáltatásaival.

Rendeléskezelés és marketingautomatizálás Az Infor tervei szerint a partnerük Force.com fejlesztési platformjára építve három alkalmazással állnak majd elő InForce márkanév alatt. Az InForce Everywhere lehetővé teszi a Salesforce.com felhasználóinak, hogy az Infor ERP alkalmazásból származó tranzakciós vagy éppen ügyféladatokat az
alkalmazáson belül is megtekinthessék.

Ezen kívül egy rendeléskezelő és egy marketingautomatizáló megoldás kifejlesztését tervezik, ezek is integráltan fognak működni a Salesforce.com rendszerével. Az első szolgáltatás még idén megjelenhet, míg az utóbbi kettőt valamikor 2012-ben tervezik bemutatni.

A partnerség keretében az Infor is értékesíteni fogja a Salesforce.com CRM szolgáltatását, reményeik szerint azonban ez nem lesz hatással a saját, helyben telepített verzióban elérhető ügyfélkapcsolat-kezelő alkalmazásuk eladásaira.

Kombinálható adatok A másik parteri megállapodás alapján a jöbvőben a Workday szoftverszolgáltató rendszerében megtalálható adatok kombinálhatók lesznek a Salesforce.com közösségi alkalmazásából, a Chatterből származó információkkal. Emellett a Force.com platformra építve egyéni fejlesztésű alkalmazásokat is készíthetnek majd az ERP-szolgáltató rendszeréből származó adatokra építve.

A Salesforce.com is a PC-k utáni korszakra készül
A Facebook sikere a vállalati csoportmunkát is felbolygatja

Az MI-szerverek gyorsan kicsapják a biztosítékot

A Gartner jelentése szerint jövőre már több energiát fogyasztanak a ChatGPT és társai futtatására szolgáló gépek, mint a hagyományos szerverek. Nagy gond viszont, hogy ezt a rohamot nehezen tudják kiszolgálni az elektromos hálózatok.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.