Minden kétséget kizárólag a konkurencia erősödő nyomása miatt kényszerült az egyik legjelentősebb tárhelyszolgáltató árai drasztikus csökkentésére. A Dropbox még így sem olcsó, de talán az elszivárgást ezzel meg tudják állítani.
Miközben a Google erőteljesen tolja saját, alig néhány hónappal ezelőtt bevezetett tárhelyszolgáltatását, a Drive-ot, a Dropbox egyre nehezebb helyzetbe kerül. Hiába lehet néhány olyan pontot találni a lehetőségei között, amellyel a legújabb kihívó nem rendelkezik (például a Linux-kompatibilitás), legtöbbször a pénz beszél. És a pénz azt mondja, hogy a Dropbox drága, nagyon-nagyon drága.

Legalábbis mostanáig ez volt a felállás, hiszen 50 gigabájt cloud tárhelyért évi 100 dollárt, 100 gigáért pedig 200 dollárt kellett fizetni. Ezzel szemben a Google Drive-ban 100 giga tárhely bérlése éves szinten nem éri el a 60 dollárt sem. A Microsoft SkyDrive-ja pedig még ennél is olcsóbban kínálja az elektronikus raktárhelyet: 100 giga évi 50 dollárunkba kerül.

Többet olcsóbban  Az óriások között független szereplőként harcoló Dropbox eddig bírta ennyire magasan tartani az árait. Mostantól ugyanis megduplázzák az említett csomagok kapacitását, miközben áruk változatlan marad. Ezzel egy laza csuklómozdulattal lefelezik áraikat, de azok még így is lényegesen magasabban maradnak annál, mint amennyiért a konkurensek többségénél kaphatunk azonos méretű tárhelyet. A változásokkal egy időben egy újabb, 500 gigabájtos csomagot is kialakítanak. Ennél komolyabb kapacitáshoz már a cégekre szabott Teams megoldást lehet igénybe venni, ami egy terabájttól indul.

Persze a tárhely mérete egy dolog, a kapcsolódó szolgáltatások pedig egy másik, szintén nem lebecsülendő tényező. De miközben a Dropbox még tényleg fel tud mutatni néhány olyan elemet, ami könnyebben - vagy egyáltalán - elvégezhető a cég megoldásával (mondjuk a fájlok egyszerű megosztása másokkal egy link segítségével), ezek az apró versenyelőnyök szépen lassan el fognak tűnni. Ha nem is azonnal, de a nagyok fel fogják ismerni azokat a kritikus elemeket, amelyekkel egyelőre a Dropbox, vagy éppen a Box.com versenyelőnyként rendelkezik, és szépen beépítek ezeket saját rendszereikbe.

A független szereplők számára a legjobb megoldás talán az lenne, hogy a lassú nyomorgatás helyett kapnának egy elfogadható felvásárlási ajánlatot valamelyik nagy szállítótól (emlékezetes, hogy Steve Jobs 2009-ben egy kilencszámjegyű összeget ajánlott a Dropboxért a céget alapító Drew Houstonnak, aki elutasította az Apple ajánlatát). Ez persze a verseny intenzitásának csökkenésével járna, azaz a felhasználók ritkábban találkoznának ilyen mértékű áreséssel, mint amilyenre most a Dropbox kényszerült.

Újabb fejlesztéssel várja a Dropbox a nagy riválist
Google Drive: új szereplő a cloud alapú adattárolásban
Melyik a legjobb ingyenes cloud tároló?

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.