Mark Hurd, az Oracle HP-tól érkezett társelnöke új vállalata színeiben most először beszélt a sajtónak. A vállalat új hardvereket jelent be, de akár iparágspecifikus szoftvercégek megvásárlásán is gondolkodik.
A vertikális piacokra, például pénzügyi-szolgáltató vállalatokra még inkább épít a közeljövőben az Oracle: Mark Hurd szerint ehhez további akvizíciók is segíthetnek. A jövő heti OpenWorld konferencián pedig több új célgépet és szoftvert mutatnak be. A vállalat ráadásul nem is várta ki az éves rendezvényt, hardverszinten a legfontosabb bejelentéssel már most előrukkolt.

Bemutatkozik a Sparc T4 "Ha valaki visszanéz egy évvel korábbra és összeszámolja, mennyi új technológiát jelentett be az Oracle, azt mondhatná: ez aztán szép termés. Nos, jövő héten még ennél is több mindent mutatunk be" - jelezte előre az OpenWorld várható dömpingjét Hurd. Ennek előfutáraként Larry Ellison elnök-vezérigazgató már ma bemutatott egy újdonságot, a Sparc Supercluster rendszert.


A nyolcmagos Sparc T4 processzorra épülő célszerver Ellison szerint a korábbi Sun eszközöknél gyorsabban képes futtatni az Oracle adatbázis- és felhasználói alkalmazásait. A T4 processzor a bemutatóban elhangzottak alapján még annál is jobb teljesítményt nyújt, mint amit az előzetes számítások alapján vártak. Az első tesztek adataiból az derült ki, hogy egy T3 chiphez képest ötszörös teljesítményre képes. A SuperCluster konfigurációk mellett ugyanerre a platformra épülő további szervereket is bejelentettek, első körben összesen négyet. A három rackes és egy blade megoldás a tavaly debütáló T3 alapú szerverek új processzorral frissített változatának tekinthetők.

Jóárasított Oracle adatbázisgép érkezett
Szabadulna az olcsó hardverektől az Oracle
Ingyenes letöltéssel nyomul az Oracle virtualizációs megoldása

Nagyratörő tervek A SuperCluster az Exadata megoldásokhoz hasonló elv mentén a szerver, az adattárolás és a hálózati funkciók összehangolásával operál a lehető legjobb teljesítménymutató elérése érdekében. Fontos újdonság viszont, hogy az Exadata Database Machine adatközponti fókusza illetve az Exalogic Elastic Cloud middleware futtatására optimális, a SuperCluster még inkább az általános vállalati felhasználásra céloz.

Ellison szerint a SuperCluster teljesítménye akár az IBM Power 795 szerverével is felveheti a versenyt, főként a tárolási sebességéből adódóan: a rendszer másodpercenként akár 42 gigabájtnyi adatot is képes fogadni. Az Oracle reményei szerint az új megoldás nemcsak új felhasználók számára lehet érdekes, hanem a régebbi Sparc alapú megoldásokat használóknak is ideális frissítési útvonalat jelenthet.

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.