Egyre több forrásból, egyre többféle adat alapján építenek profilt az ügyfeleikről a nagyvállalatok annak érdekében, hogy a leginkább testre szabott ajánlatokkal bombázhassák őket. A nagymennyiségű adatelemzés fő területe ennek megfelelően a marketing lesz, nem véletlen, hogy a nagyobb szállítók ezen a téren sok kisebb szállítót kebeleznek be.

Az angol big data kifejezés - amelyet eredetileg a nagymennyiségű, nem vagy félig strukturált adatok kezelésének, illetve elemzésének rövid leírésára kezdtek el használni - mára elkoptatott fogalom lett, és már minden szállító - függetlenül attól, hogy valójában van-e ilyen terméke, vagy sem - azt állítja, hogy termékei elboldogulnak a nagymennyiségű adatok elemzésével. A nagyvállalatoknak már azzal is óvatosnak kell lenniük, hogy egyáltalán megállapítsák, mi tartozik a big data körébe. 

- Aki egy mondatban említi a memórián belüli adatbázist a big datával, annak fogalma sincs arról, hogy mit beszél, mivel ez gazdaságilag teljesen irracionális. Az adatmennyiség mindenhol évente legalább 50 százalékkal növekszik, azaz akkor is drágább lesz, ha időközben a memóriák ára 30 százalékkal csökken - fogalmazott Stephen Brobst, az adattárház megoldásokat fejlesztő amerikai Teradata technológiai igazgatója, aki néhány hónapja Budapesten tartott előadást a témakörben. Szerinte emiatt sokkal okosabb hozzáállás, ha az "adathőmérséklet" felmérését követően csak az igazán "forró" adatokat elemzik memórián belül.

Stephen Brobst a nem strukturált adatok kifejezést is pontatlannak tartja, mivel minden hasznos adatnak van valamilyen struktúrája; legfeljebb nincs egy relációs adatbázisban rekord hozzárendelve. Így például a szöveg is egy nagyon komplex struktúrával rendelkező adat, amelynek elemzésére ma már kifinomult technológiák állnak rendelkezésre. Természetesen ma még az adattárházak többségében többnyire adatbázisok találhatók, a nem-relációs adatok aránya azonban a a következő időszakban drámaian növekedni fog, ezek közül is elsősorban a szöveges információk, amelyek származhatnak közösségi oldalakról, call centeres logokból vagy éppen emailekből.


A nagyvállalatok inkább dobozt vesznek  A nagymennyiségű adatok elemzésének koncepciója a dotkom cégektől származik, mint az Ebay, a Google vagy a Netflix; a hagyományos telekommunikációs, pénzügyi és kereskedelmi cégek nagy része még nem végzett komoly beruházásokat a területen. Ez azonban kezd megváltozni, elsősorban az Egyesült Államokban. A legnagyobb, a Fortune 1000 listán található vállalatok számára az egyik legfontosabb szempont egy rendszer használhatóságánál a könnyű konfigurálhatóság és a gyors használatba vétel, és ezért inkább költenek célgépekre, mint tisztán szoftveres megoldásokra.

- A Teradata ezért az olyan cégek, mint a tavaly felvásárolt Aster Data Systems big data megoldása esetében is arra törekszik, hogy a korábban csak a technológiai cégek által használt szoftvereket a hagyományos nagyvállalati környezetben is könnyen használhatóvá tegye - magyarázta Stephen Brobst, aki szerint a következő 2-3 évben széles körben elterjedtté válhatnak a nagymennyiségű adatelemzéssel kapcsolatos megoldások a vállalatoknál. A Teradata CTO-ja szerint attól függően, hogy eredetileg milyen platformot használtak a hagyományos adattárháznál, a big data analitika nem feltétlenül igényel óriási pótlólagos beruházást.

A Teradata októberben megtartott idei partnerkonferenciáján bejelentett egységes adatarchitektúra vagy az új big data célgép (a bejelentésekről bővebben a BI Portál is beszámolt) is arra irányul, hogy a hagyományos, masszívan párhuzamos adattárházas technológiát egységesen és a lehető leghatékonyabban lehessen együtt használni a különböző big data technológákkal, mint az elsősorban az óriási adatmennyiségek gyors feldolgozását lehetővé tévő Hadoop, vagy a különböző struktúrájú adatokon új minták felfedezését és vizualizációját lehetővé tévő Aster Database.

Robbanás előtt a digitális marketing ■ Hermann Wimmer, a Teradata európai, közel-keleti és afrikai régiójáért felelős igazgatója a washingtoni Teradata Partners konferencián a Bitport kérdésére elmondta: a piac az elmúlt időszakban annyiban változott, hogy amíg két éve még többen beszéltek a veszélyekről, illetve a kihívásokról, most már sokkal inkább a nagy mennyiségű adatelemzésben rejlő lehetőségekről beszélnek. Felgyorsultak az akvizíciók is: a Teradata tavaly vásárolta meg a marketing szoftverekkel foglalkozó Aprimot és az eCircle-t, és továbbra is befektetnek az organikus növekedésbe és az akvizíciókba. Mindezt továbbra is két kiemelt területen tervezik, az egyik az adatbázisok és ezen belül is a big data, a másik pedig a marketing; nem fognak új területekre beugrani. Jelenleg 5 ezer tanácsadójuk van világszerte, és úgy gondolják, hogy a technológiát a lehető legjobb tudással kell kombinálniuk, mert csak így lehetnek sikeresek.

Volker Viewer, a müncheni központú eCircle vezérigazgatója szerint a hagyományos marketing felől a kövekező években egyre gyorsabb ütemben tolódik el a költés a digitális marketing irányába. Jelenleg a teljes marketing költés a világon mintegy 500 milliárd dollár évente, és az Egyesült Államokban is csak a teljes marketing kiadás 18 százalékát fordítják digitális marketingre, azaz még mindig a hagyományos marketing dominál. A következő két évben, 2015-ig arra számítunk, hogy ez az arány 24 százalékra növekszik. A digitális adatmennyiség a következő években jelentősen növekszik, és az Aprimo és az eCircle pontosan ezt a piacot célozza, miközben a Teradata egy nagyon stabil adatbázist kínál - ez a kombináció jelenleg egyedi a világon, bár egyre többen dolgoznak hasonlón.

Hermann Wimmer hozzátette, a digitális marketing azért is érdekes a Teradata számára, mivel a hatékony digitális marketinghez a lehető legtöbb adat elemzésére van szükséges - anál jobban megértheted egy ügyfeled viselkedését, minél több adat áll rendelkezésre például egy email kampányról vagy a közösségi média aktivitásáról.

Az interakciók is egyre fontosabbak ■ Scott Soberst, a Teradata kommunikációs szektorért felelős stratégiai vezetőjét arról kérdeztük, hogy a telkók körében melyek lehetnek a nagymennyiségű adatelemzés felhasználási lehetőségei. Szerinte a kelet-európai távközlési piacokat egyaránt az jellemzi, hogy mindenhol magas a penetráció, már nincsenek új ügyfelek, emiatt nagyon kompetitív a helyzet. Általában amikor egy telekommunikációs piac extrém mértékben kompetitívvé válik, akkor jön el annak az ideje, hogy a távközlési cégek minél mélyebbre merüljenek az üzleti analitikába. Ehhez már újabb és újabb ügyfélszegmentációt kell elvégezni, meg kell érteni, hogy mitől függ az ügyfélélmény, vagy azt, hogy milyen áron kell kínálniuk az egyes szolgáltatásokat.

A telekommunikációs szolgáltatók már nem csak a tranzakciókat tartják számon - a hagyományos adattárházakban jellemzően ezek az adatok találhatók meg -, hanem az interakciókat is figyelik, így például a közösségi hálózatokat, kik vannak ezekben és hogy ezek az egyes tagok miként lépnek egymással kapcsolatba, egyáltalán, mekkora a hálózat értéke. Mindez azért is érdekes, mivel a távközlési szolgáltatóknak nem csak egymással kell megküzdeniük, hanem a különböző internetes szolgáltókkal is, amelyek például ingyenes beszédszolgáltatás kínálnak; velük szemben is meg kell mutatniuk, hogy milyen értéket tudnak kínálni, hogyan tudnak jobb minőségű, vagy éppen új szolgáltatásokat kínálni. A jó hír a távközlési szolgáltatók számára, hogy mivel övéké a hálózat, ezért minden adat rendelkezésükre áll, ezért csak azt kell eldönteniük, hogy mihez kezdenek ezekkel az információkkal.

A távközlési cégek hagyományosan különböző silókban működtek, a műszaki csapat teljesen elkülönülten dolgozott a marketingtől. De a műszaki és a marketing oldal is egyre kiváncsibb a az interakciós adatokra, mint a közöségi média, közösségi hálózati analika, eszközanalitika, a térinformatikai adatok, az e-kereskedelemből származó iformációk, a webes forgalom, az előfizetői viselkedés vagy az adatfelhasználás mértéke - ezeknek az információknak a nagy része big data, azaz nem strukturált adat formájában jelenik meg. Az üzleti oldal egyre gyakrabban jön olyan kérdésekkel, mint hogy melyik az az ügyfélszegmens, amelynek legnagyobb a hálózati értéke, vagy amely várhatóan lemorzsolódik, ehhez a különböző adatok jellemzően a legkülönbözőbb helyeken találhatók meg.

A távközlési vállalatok világszerte elkezdtek gondolkozni a nagy adatmennyiségek elemzésén, sokan elkezdtek már Hadoopot is tesztelni, még ha az üzleti oldal még is tud róla. - Még mindig nagyon az elején járnak a cégek világszerte: bár sokan foglalkoznak például hálózati analitikával, de kevés olyan szolgáltatóval találkoztam, ahol a közösségi hálózati analitika a folyamatos elemzési tevékenységbe lett volna integrálva - magyarázta Scott Sobers. Hozzátette: a szolgáltatóknak kisebb projektekben érdemes gondolkozniuk, és csak egy üzleti terv alapján szabad nekivágni ezeknek, és az egyes projektek üzleti értékének bebizonyítását követően érdemes újabb területekbe belefogni. Az is lényeges, hogy az IT-nek és a marketingnek együtt kell működnie, hogy eredményes legyen a projekt.

Az üzleti analitika piacán nem fog a válság
Üzleti analitika: gyorsabban, mélyebben, rugalmasabban
SAS Fórum – fókuszban a Big Data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.