A SwiftKey negyedik kiadása a Flow funkció segítségével úgy enged gépelni, hogy az ujjainkat fel sem kell emelnünk.
Az érintőképernyők egyik legkényelmetlenebb mellékterméke, hogy a felhasználóknak jóformán újra kellett tanulniuk gépelni. A fizikai gombokat felváltották a kijelzőre rajzolt aprócska felületek, amelyek már nem engedik a vakon gépelést, és sokan vannak, akik azért várják epekedve a BlackBerry új készülékének QWERTY-s verzióját, mert képtelenek megszokni az új világot.

Az Android ereje  Egyedül az Android az a három fő mobilos platform közül, ahol szabadon megváltoztatható a felület: saját indítóképernyőt, új böngészőt telepíthetünk, vagy akár egy teljesen új billentyűzettel helyettesíthetjük a gyárit, ha arra szottyan kedvünk. A szoftverfejlesztők ennek megfelelően gőzerővel dolgoznak azon, hogy alternatívát nyújtsanak, ilyen a SwiftKey is. 



A Flow a SwiftKey nagy újdonsága

A virtuális billentyűzet eddig annyit tudott, hogy széles nyelvi támogatottság mellett a végletekig testre szabható klaviatúrát nyújtott, a szöveg automatikus kiegészítése, illetve az ajánlatok adása inkább segíti, mintsem hátráltatja a felhasználót. Lehetőség volt arra is, hogy az alkalmazás figyelte a más közösségi csatornákon (Facebook, Twitter), vagy e-mail, SMS-írás közbeni szöveghasználatunkat, amelyből megtanulta a szavakat, hogy aztán egy üzenet írásakor azokat ajánlja fel, amelyeket nagy valószínűséggel tényleg le akartunk írni.

Táncolú ujjak  Időközben a konkurens alkalmazásfejlesztők sem ültek tétlenül, és megjelent a területen a gesztus alapú gépelés, amivel kapcsolatban a Swype, illetve maga a Google említhető meg, hiszen utóbbi is kísérletezik ezzel a típusú szövegbevitellel. A SwiftKey egyes használói már tavaly október óta tesztelhették a Flow funkciót, ami azt jelenti, hogy a gépelés az ujjhegyünkkel való folyamatos mozgásával történik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szavakon belüli betűk begépeléséhez nem kel felemelni az ujjunk hegyét a képernyőről, elég csak egy pillanatra megállni ott, ahol a következő betű elhelyezkedik.
 


Ez önmagában még persze kevés lenne, mivel az ember így sem képes tökéletes gépelésre, viszont a prediktív rendszer közel tökéletesen rájön arra, hogy mit akartunk gépelni, vagyis a szöveg rövidebb időn belül begépelhető, azaz „besimogatható”. A végleges app időközben megjelent, rögtönzött tesztünk során nagyjából 90 százalékos pontosságot mértünk (tehát van magyar nyelvi támogatás), előfordultak ugyan szavak, amelyeket nem ismert fel a SwiftKey, ezeket viszont egy érintéssel megtaníthatjuk neki, így legközelebb már felajánlja. A mobilos és táblagépes verzióban is kapható SwiftKey 4 (csak Androidra) a korábbi vásárlóknak ingyenes frissítés formájában hozzáférhető, az új vásárlóknak pedig pár száz forintot kell kifizetni érte.



Van benne pénz 
A SwiftKey igazi sikersztori: a cég első lépéseit 2008-ban tette meg, amikor egy 22 éves, a brit  kormány egyik hivatalának dolgozó végzős egyetemista, Jon Reynolds azt vette észre, hogy mindenki küszködik az érintőképernyős szövegbevitellel. A felismerést tett követte, maga mellé vette Dr. Ben Medlockot, a Cambridge-i Egyetemen dolgozó barátot, majd együtt megalapították a SwiftKey-t. Az applikáció első verziójának megírása után az üzlet beindult, a SwiftKey rövid időn belül az egyik legnépszerűbb androidos alkalmazás lett. A cég központja jelenleg egy London belvárosában található háromemeletes irodaházban működik, ezen kívül jelen vannak San Franciscoban, New Yorkban, Pekingben, valamint Szöulban.

Csináljunk projektort és billentyűzetet asztali lámpából
Billentyűzetet növeszthetnek az érintőképernyők
Elferdül a Windows Phone billentyűzete

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.