Docfinito: webes iratautomatizálás kisvállalkozásoknak

A Qualysoft még az idén piacra lép a kis- és mikrovállalkozásoknak szánt Docfinito iratautomatizálási szoftverszolgáltatásával, amellyel a cégek költséghatékonyan, automatizáltan hozhatnak létre tömeges megszemélyesített dokumentumokat.

A Qualysoft Informatikai Zrt. tavaly jelent meg a hazai, illetve az európai piacon a nagyvállalatok és az közigazgatási szervezeteknek szánt DocFlow iratautomatizáló platformjával, amely professzionális dokumentum-generálási feladatok testre szabását, hatékony fejlesztését és portálba integrálását támogatja. A DocFlow alkalmazást már több magyar, illetve német nagyvállalatnál használják.

Ennek mintájára az idei év végéig megjelennének a megoldás webes használatra szánt, kis- és mikrovállalatok által is költséghatékonyan igénybe behető szoftverszolgáltatással (Software-as-a-Service – SaaS) Docfinito néven. Az új szoftverszolgáltatásnak számos felhasználási módja lehet: a Docfinitoval lehetőség lesz egyedi dokumentum generálásra, így például egy űrlap kitöltésével indított megrendelőlap akár tömeges előállítására, vagy havi számlaegyenleg hó végi létrehozására is.

- A Docfinito szoftverszolgáltatással a kisvállalkozások számára egy új, kevés informatikai ismerettel is kezelhető eszközt teszünk elérhetővé, amellyel a speciális, gyakran ismétlődő sablon feladatok egy webes varázslóra alapozva végezhetők el – hangsúlyozta Bayer József, a Qualysoft kutatás-fejlesztési részlegének vezetője.

Összetett dokumentumok | Az Excel vagy web űrlapból (webform) származó adatokból a Docfinito-val a szövegszerkesztők-körlevélkészítőjéhez hasonlóan lehet létrehozni megszemélyesített dokumentumokat különböző formátumokban, így pdf-ben vagy rtf-ben. A sablon (template) dokumentumot a szolgáltatás saját template-dizájnerével kell elkészíteni. A generálás automatizálható, a beviteli web űrlap és a generálás indítása saját weboldalba ágyazható.

A szövegszerkesztők körlevél funkciójával szemben komoly előny, hogy a dokumentumok szerkezete összetettebb lehet, például tartalmazhat feltételes elágazást vagy ciklust a megrendelt tételek felsorolására, továbbá a folyamat automatizálható és weboldalra telepíthető. A Docfinitoval akár 50-100 különböző dokumentumtípust lehet hatékonyan kezelni. A szolgáltatás használata már akkor megéri a cégek számára, ha ezres nagyságrendben állítanak elő egyedi dokumentumokat.

Havidíjas konstrukció | A Docfinito webalkalmazás a Qualysoft Infinica termékcsaládjának tagja. Az Infinica márkenév jelöli a Qualysoft dokumentum- és üzletifolyamat-menedzsment technológiák köré épülő megoldásait. A szolgáltatást várhatóan szeptembertől tesztelik, és még az év vége előtt elő lehet majd rá fizetni.

A rendszer a 30 napos próbaidőszakon túl, felhasználónkénti havidíjas konstrukcióban is elérhető lesz, várhatóan havonta 10 ezer forint nagyságrendű összeg ellenében.  A Docfinito szolgáltatást először angol és német nyelven teszik majd elérhetővé, de tervben van a magyar nyelvű kiadás is.

Önálló kutatás-fejlesztési részleg | Az Új Magyarország Fejlesztési Program által is támogatott fejlesztés már a cég újonnan létrehozott K+F-részlegénél zajlik. A nem egyedi termékek fejlesztésére létrehoztunk egy kutatásfejlesztési részleget - mondta Bayer József. Mint elmondta, így jobban lehet érvényesíteni azokat a módszertani elvárásokat, amelyek az egyedi projekteknél bizonyos szempontból az ügyfél hatáskörében maradnának, valamint hatékonyabban tudják a folyamatosan változó igényeknek megfelelően karbantartani és fejleszteni az alkalmazások üzleti funkcionalitását. (x)

PARTNEREINK