Kiskereskedőknél, szolgáltatóknál használható fizetési megoldást mutatott be a PayPal, amellyel többek között kártyaelfogadó terminál válik az okostelefon. Az elképzelés itthon finoman szólva is utópisztikus.
Az eBay tulajdonában lévő, de az online fizetési megoldások tekintetében önmagában is nagyon komoly tényezőként számon tartott PayPal ugyan csak kullog az innovátorok után, de piaci erejénél fogva a lassú reakcióidő ebben az esetben nem feltétlenül egyenlő az üzleti kudarccal.

Telefonos kártyaterminál   A múlt héten leleplezett PayPal Here (Itt) egy telefonhoz csatlakoztatható kiegészítő segítségével lehetővé teszi, hogy a szobafestőtől a biciklis futáron át az autómentőig minden kisvállalkozás esetében meglegyen a lehetőség a kártyás fizetésre. Ezzel az online tranzakciók királya megkezdte a mobil fizetési megodások piacán is a hódítást, ahol olyan nagypályás játékosok mellett, mint a MasterCard, a Visa, vagy éppen a Wallet szolgáltatását egyre jobban erőltető Google, már sikeresen bevezetett megoldásokkal bíró kisebb szereplőkkel is meg kell küzdeni. Utóbbira példa a tavaly indult Square, amely kis túlzással annyiban tér el a PayPal most beharangozott megoldásától, hogy a leolvasó náluk négyzet alakú, míg a Here esetében egy háromszög.



A PayPal egyébként nem is nagyon gondolkozta túl magát azzal kapcsolatban, hogy miként tudja megkülönböztetni saját szolgáltatását a már piacon lévő megoldásokhoz képest. A hivatalos közleményben a Here sikerét arra alapozzák, hogy régóta működő, megbízható márka áll a szolgáltatás mögött. Mivel közvetlen pénzmozgásról van szó, így a bizalom tényleg kiemeleten fontos tényező, de azért önmagában ez nem feltétlenül elég. Még akkor sem, ha ebből a szempontból kifejezetten jól áll a vállalat más informatikai cégek "bizalmi indexéhez" képest. 

Tény azonban az is, hogy néhány pontban valóban mást nyújt a Here. Például a tranzakciók jutaléka 2,7 százalék, ellentétben a Square 2,75 százaléknyi hasznával. A félezrelékes árelőny ugyan még megkülönböztetésre sem elegendő, de a PayPal-nél lehetőség van kereskedői kártya kiváltására, amelynek használata automatikus 1 százaléknyi visszatérítéssel jár. Ez már érezhető különbség, de ebben az esetben a vállalkozó itt felhalmozott pénze is a PayPal gondozására van bízva, azaz további pénzügyi területeken tud hídfőálláshoz jutni a cég.

Maga a megoldás csak egy ingyenesen letölthető iOS vagy Android alkalmazásból és magából a kártyaolvasó kiegészítőből áll. A kereskedő csak bejelöli a megvásárolt tételeket, áthúzza a leolvasón a vásárló kártyáját, aki a fizetést az érintőképernyőre adott szignójával erősiti meg. A vásárlás részleteit tartalmazó dokumentumot SMS-ben és emailben is megkaphatja a fogyasztó.

Saját pénztárcáját erőlteti a fejlesztőkre a Google
Mobil fizetés: nem bízunk a techcégekben

Túl az Óperencián  Az USA mellett első körben Kanadában, Ausztráliában és Hongkongban elindított fizetési megoldás a legtöbb kártyakibocsátó termékével használható, sőt az Egyesült Államokban még csekkek feldolgozására is alkalmas. Ez utóbbihoz fotót kell készíteni a csekkről, így egy kicsit tovább tart, mint a sima kártyaolvasás.

Bár a szolgáltatás kifejezetten jól jöhetne itthon is olyan vállalkozóknál, akik nem akarnak, tudnak hagyományos kártyaelfogadó berendezéseket használni, az itthoni szabályozás nem kifejezetten kedvez ezeknek a haladó megoldásoknak. Az meg az egész koncepciót tenné idézőjelbe, ha a PayPal Here-en keresztül lebonyolított tranzakció után a vattacukros kocsi kezelője nekiállna egy nyugtát kiállítani.

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.