A növénytermesztési, állattenyésztési és a mezőgazdasági cégek általános tevékenységét támogató modulokból felépülő rendszer fejlesztése 430 millió forintba került.
Közepes és nagy mezőgazdasági vállalkozások számára fejlesztett uniós támogatással integrált informatikai rendszert a Humansoft Kft. - közölte Pap Katalin üzletág-igazgató pénteken Mórahalmon. A szoftver prototípusának elkészítését húsz hazai cégnél végzett helyzetfelmérés előzte meg, amely során kiderült, a különböző szakmai és számviteli rendszerek egymástól elkülönülten működnek, gyakran a különböző nyilvántartásokat papíron vezetik – mondta a szakember.

A vállalatirányítási rendszer a termeléstől az értékesítésig összegyűjti azokat az adatokat, amelyek most még csak "szigetszerűen" léteznek, hatékonyabbá, tervezhetőbbé téve a vállalkozások működését – tudatta az igazgató.

Moduláris felépítés Fegyvári Csaba fejlesztő elmondta, a rendszer növénytermesztési, állattenyésztési és a mezőgazdasági cégek általános tevékenységéhez kapcsolódó részekre tagolódik. A Microsoft Dynamics AX ERP-rendszerrel épülő AgromAX modul növénytermesztési része alkalmas a tulajdoni lapok és a földbérleti szerződések kezelésére. Tervezhetők és nyilvántarthatók vele a különböző mezőgazdasági feladatok, az ezekhez kapcsolódó készletváltozások. A rendszerből előállíthatók az olyan kötelező adatszolgáltatáshoz kapcsolódó dokumentumok, mint a gazdálkodási, permetezési napló és tápanyagmérleg is.

Az állattenyésztési modul elsősorban a sertés- és szarvasmarha-tenyésztéshez kapcsolódó feladatok ellátásában segíti a vállalkozásokat, de más ágazatokban is alkalmas az állomány alapadatainak nyilvántartására. A rendszer lehetővé teszi az egyes állatok egyedi azonosítók alapján történő nyilvántartását, az állatorvosi folyamatok kezelését, a párosítási, szaporodási, fejési, mérlegelési adatok rögzítését, úgy, hogy azok automatikusan belekerülnek a cég számviteli rendszerébe, illetve elkészíthetővé vállnak a különböző bevallások, bejelentések és kérelmek is.

430 millió forintos fejlesztés A kétéves munka, melyben tíz-tizenöt informatikus, mérnök, tanácsadó és néhány alvállalkozó vett részt 430 millió forint került, a költségekből 280 millió forintot uniós támogatás fedezett.

Az 1989-ben kanadai-magyar vegyesvállalatként létrejött Humansoft Kft. jelenleg a tőzsdén jegyzett Freesoft-csoport tagja. A cég fő tevékenysége a hardverértékesítés mellett informatikai szolgáltatások nyújtása. Jelenleg a vállalkozás 210 munkavállalót foglalkoztat, 2011-es árbevétele mintegy 7,2 milliárd forint volt.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.