Bár jó ideje lehet olvasni a Microsoft következő operációs rendszerének nevéről és megjelenési dátumáról, hétfőn első alkalommal a szoftveróriás vezérigazgatója is megnyilatkozott a témában.
Hirdetés
 
Steve Ballmer egy hétfői tokiói szoftverfejlesztői rendezvényen bejelentette: 2012-ben érkezik a Microsoft operációs rendszerének következő generációja, amely a Windows 8 nevet kapja. Korábban már számos pletyka látott napvilágot a rendszer új funkcióiról, de mindeddig a Microsoft nem nyilatkozott hivatalosan a szoftver nevéről, illetve a megjelenés időpontjáról.

A 2012-es megjelenés azt jelentené, hogy a piacon lévő Windows 7-et három évvel követi. A piacon lévő legújabb verziót 2009 júliusában mutatták be, és az idén várhatóan már több mint 350 millió példányt értékesítenek belőle. Amint arról korábban már mi is hírt adtunk, a tervek szerint új felhasználói felületet kap a szoftver, amelynek az okostelefonokban és a tabletekben használt ARM processzorokra írt változata is megjelenik.

Különböző formákban Mindez lehetőséget ad a Microsoft számára, hogy komoly versenyzőként lépjen be a robbanásszerűen növekvő tablet-piacra. Ezt megerősítette Ballmer is, aki szerint az év további részében egyre több részletet árulnak majd el a Windows 8-ról, amely "különböző formákban jelenik majd meg", azaz a PC-k mellett tableteken is.

A másik nagy bejelentés ma 13 órakor várható, amikor bemutatják a Windows Phone 7 okostelefonos operációs rendszerének frissített, "Mango" kódnévre hallgató változatát. A várhatóan ősszel megjelenő új verzióban Ballmer hétfői nyilatkozata szerint több mint 500 új funkció lesz található, amivel a reményeik szerint a felhasználói élmény terén közelebb kerülhetnek az Apple iOS és a Google Android operációs rendszereihez.

Dőlnek a hírek a Windows 8-ról
Tények és pletykák: milyen lesz a Windows 8?

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.