Ha nincs pénzed, időd, kedved saját szakmai közösségi oldalt fejleszteni, használd a Facebookot a konkurencia megroppantására! Az állásközvetítő cég, a Monster pontosan így gondolkodik.
Az állásközvetítő cégek számára a közösségi oldalak óriási potenciállal bírnak. Ezt leginkább és leghamarabb a LinkedIn ismerte fel. A cég nyolc éve fejleszti és építi saját közösségi hálózatát, amely az álláskeresés, szakmai kapcsolatépítés köré lett kitalálva. A koncepció életképességét jelzi a 100 millió felhasználó felett járó LinkedIn néhány héttel ezelőtti sikeres tőzdei bevezetése is.

Facebookkal felvértezve A világ egyik legjelentősebb állásközvetítő vállalata, a Monster nyilván felmérte, hogy ma már értelmetlen lenne egy LinkedIn-hez hasonló, önálló oldal kiépítése. Ehhez már túl nagy a rivális előnye. Viszont adta magát az ötlet, hogy az előző verzióhoz képest fillérekért elkészítsenek egy saját facebookos alkalmazást, amivel aztán a hátsó ajtót kihasználva tudják elszívni a LinkedIn adatait és talán a felhasználóit is.

A mától világszerte elérhető BeKnown alkalmazás a 700 milliós Facebook keretein belül szándékszik egy LinkedIn-hez kisértetiesen hasonló funkcionalitású szakmai hálózatot kialakítani.

Valahol láttuk már... A regisztrációt követően rögtön elkészíthetjük saját profilunkat, amit kattintásra importálhatunk akár a meglévő Monster adatlapunkból, akár a LinkedIn-en használt profilunkból. Ezután nekiállhatunk kapcsolati hálónk kialakításához, amihez több más forrás mellett természetesen a LinkedIn-en kialakított ismeretségeinket is segítségül hívhatjuk. A BeKnown - szintén a LinkedIn-hez hasonlóan - alkalmas többek között szakmai ajánlások írására, általunk fontosnak ítélt vállalatok követésére, és értékeli a rendszer, ha minél alaposabban kitöltöttük személyes adatlapunkat.



Máshonnan másolva Vannak dolgok, amiben viszont többet vagy mást ad a BeKnown. Ilyen például a FourSquare-ből ismert badge-rendszer, azaz különböző teljesítményekért, aktivitásért kis érdemrendeket kapnak a felhasználók. Ki tudja? Lehet, hogy valakit az győz meg az alkalmazás hasznosságáról, hogy öt évnél többet lehúzva egy munkahelyen kiérdemli a Megállapodott kitüntetést.

A BeKnown persze nem csupán a munkavállalók számára kínál új lehetőségeket. A Monster tavalyi bevételcsökkenésének például megálljt parancsolhat az álláskínáló cégek szélesebb körű kiszolgálása, hiszen további hirdetési felületekkel, potenciális álláskeresői körrel bővül a vállalat repertoárja.

A közösségi média a tőzsde új nyertese?
LinkedIn: 100 millió felhasználó fölött [infografika]

A szolgáltatással kapcsolatban a Monster sajtóközleménye előnyként említi, hogy egyetlen közösségi oldalon, mégis szeparálva lehet kezelni a felhasználóknak a munkahelyi és a privát érdeklődési kört. Ez kétségtelenül igaz, azonban a LinkedIn úgy maradt sikeres közösségi oldal, hogy évek óta a nagyobb testvér árnyékában tevékenykedik. Tehát sok embernek pontosan az a kényelmes megoldás, hogy az almát és a körtét két teljesen külön kosárban tartja. Nem biztos, hogy ezen a trenden változtatni tud majd egy facebookos alkalmazás.

Meglepetés! Elhülyít minket a ChatGPT használata

Az MIT tudósainak frissen publikált kutatása megerősíti azokat az aggodalmakat, miszerint annyira nem tesz jót az agyműködésünknek, ha túlzottan a generatív algoritmusokra bízzuk magunkat.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.