Bár mindenki Facebook-telefont várt, a higgadtabb és tárgyilagos jóslatoknak megfelelően ismét nem ilyesmiről szólt Mark Zuckerberg bejelentése. Ehelyett egy régóta gyengélkedő funkciót, a keresést változtatták valóban hasznossá és összetetté.
"Hey" – köszöntötte egyszerűen a Facebook sajtótájékoztatójának közönségét Mark Zuckerberg. A legnépszerűbb közösségi oldal vezetője természetesen most sem saját gyártású telefont jelentett be (itt eltekinthetnénk az "ugye megmondtuk" felemlegetésétől... de inkább mégsem). A nagy újdonság valóban jelentősen javíthatja a Facebook használati élményét, hiszen az egyik leggyengébb, és eddig leginkább elhanyagolt területet, a keresést turbózza fel. Az új Graph Search segítségével végre nem csak annyira korlátozódnak a lehetőségeink, hogy egy név részletét bepötyögve viszonylag közeli találatokat kapjunk ismerősökből és ismeretlenekből.



Mindentudó közösség Egy igazi közösségi oldalon a kapcsolatok, helyek, érdeklődési körök hálójában mozgunk, tehát illő ehhez mérten összetett kereső funkciót kínálni. Az új Graph Search-ről a klasszikus vicc juthat eszünkbe: "Kislány, hogy hívnak, hová mész, és mi van a kosaradban?" – az okos kereső elvben rá is vághatja: "Esztergomba".

Zuckerberg szerint az üzenőfal és az idővonal mellett a Facebook harmadik legfontosabb pillére lesz a most bemutatott Graph Search. Az új funkció nem webes keresést emel be a közösségi oldalra (bár lesz ilyen funkció is, de ezt majd később), hanem végre több paramétert összekapcsolva, élő(szerű) nyelvezettel tudunk keresni a Facebook összes, számunkra nyilvános adatában.

Az új keresés négy alapvető területet foglal magába, és kifejezetten részletesen finomítható. Az első kategória az embereké. Az eddigi, név alapú keresés helyett már olyan mndatokkal is próbálkozhatunk az új keresősávban, mint például: "Kik az én londoni barátaim?". De ennél még több ismeretlenes problémákat is felvethetünk: "Kik azok az Egerben lakó ismerőseim, akik szeretik a Túró Rudit?". Számunkra ismeretlen embereket is könnyebben megtalálhatunk, például így: "Olyan László nevű emberek, akik Kovács Béla barátai".

Ha még így is túl sok találat fogad, további kategóriák és szűrők megadásával a végletekig finomíthatjuk a keresést, így sokkal több esélyünk van megtalálni, akit keresünk. A kifejezés beírásakor ráadásul a Google keresőjéhez hasonlóan segítséget kapunk, a Graph Search igyekszik előre kitalálni, mi után is kutakodunk pontosan.



A második terület a fotóké, melyet hasonlóképpen finomhangolhatunk. "Fotók budapesti barátaimról 1990 előttről", vagy épp "Fotók barátaimról kirándulás közben" – ehhez hasonló formulák segíthetnek elkerülni, hogy ismerősök százainak összes fotóalbumát végig kelljen bogarásznunk. A harmadik terület az érdeklődési körökre fókuszál, akár olyan kereséseket is indíthatunk, mint a "Marketingesek kedvenc szoftverei", vagy "Autószerelők kedvenc márkái". Talán ez az a funkció, amely a tőzsdén is jótékony hatással lehet a Facebook papírjainak értékére, hiszen ezentúl ilyen keresésekre is lehet célzott kampányokat építeni.

Végül pedig a negyedik terület a helyeket célozza, szintén részletes lehetőségekkel. Már nem csak annyit tehetünk, hogy egy bizonyos környéken próbálunk vendéglőt találni, fontos elemként került be az is, hogyan viszonyulnak saját ismerőseink az adott helyekhez. Így például ilyen keresést is indíthatunk: "Olyan étterem Pekingben, amit magyar barátaim is kedvelnek".



Próbáld meg kipróbálni A Graph Search jelenleg félig-meddig nyílt bétateszt formájában érhető el. Ehhez egyrészt az szükséges, hogy US English nyelvi beállítással használjuk a Facebookot, majd pedig a Graph Search bemutató oldalának legalján kattintsunk a "Join Waiting List" gombra. Sajnos elég kicsi eséllyel várhatunk pozitív visszaigazolást, Zuckerberg szerint az első szórásban csupán néhány ezer felhasználó kezdheti próbálgatni a funkciót, amelynek végleges beindítási dátumáról nem adott információt. Az elhúzódó bevezetés oka főként az, hogy az egymilliárd felhasználó összes adatának, lájkjainak, kapcsolati rendszerének indexelése hihetetlenül lassú folyamat.

Az új funkció egyelőre a webes Facebook felületen lesz elérhető, az okostelefonok és tabletek tulajdonosainak meg kell várniuk, míg az iOS és Android klienst az alapoktól újraírják a fejlesztők, ez a tevékenység jelenleg is nagy erőkkel folyik. A fejlesztőknek is várniuk kell még, egyelőre nem lesz nyilvánosan közzétett API, tehát a Graph Search funkcióit még nem lehet beépíteni más weboldalakba vagy alkalmazásokba. A bétateszt későbbi fázisaiban viszont egyre több nyelv támogatását teszik lehetővé.



Ne tudd meg! A fiatal vezető igyekezett leszögezni, hogy az új keresőeszköz kifejlesztésekor folyamatosan nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek a biztonságra és a személyes adatok védelmére. Ha valaki úgy állítja be facebookos adatait, hogy azokat csak meglévő ismerőseik láthatják, akkor ismeretlenek keresési eredményei között nem fognak felbukkanni, és ugyanígy adataik, fényképeik sem kerülhetnek mások találati listájába.

Végül Zuckerberg azt is elárulta, hogy apró extraként azért webről elérhető adatok keresésére is jó lesz a Graph Search, ehhez pedig a Microsoft és a Bing partnerségét vették igénybe. Ha bármilyen olyan keresőkifejezést írunk be, amely nem a Facebook adataira céloz, a Bing átveszi az irányítást, de a Facebook felületén jeleníti meg a találatot (például egy adott hely időjárását vagy közlekedési információkat).

Facebook-telefon: feléledt a sokadik kacsa
Visszavonja elhamarkodott új szabályait az Instagram
Diadalmenet lett a Facebook halálnapjából


MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.