A szoftvercég a felhasználási szokások és feltételek változására, közvetve pedig a licencekkel való visszaélésekre hivatkozva augusztus végén szünteti meg a tizenöt éves szolgáltatást.
A Microsoft TechNet előfizetésének keretei között az informatikusok teljes funkcionalitású szoftvereket tesztelhetnek időkorlát nélkül, és egyebek mellett hozzáférést nyernek a Microsoft termékekeihez kapcsolódó felügyeleti eszközökhöz és dokumentációhoz. Az 1998-ban indított, évente akár 200 dollárért igénybe vehető szolgáltatás már a kezdetekkor is előre mutató kezdeményezésnek számított, és érthető módon igen népszerűvé vált a Microsoft platformjaival dolgozó szakemberek körében.



A program a jelek szerint mégis váratlanul véget ér: a szoftvercég hétfői bejelentése szerint augusztus végén befagyasztják a TechNet-csomagok értékesítését, és ezután a meglévő előfizetések megújítására vagy megváltoztatására sem lesz lehetőség. Bár a Microsoft az élő szerződéseket azok teljes időtartamára kifuttatja, a jövőben a TechNet által nyújtott licencelési lehetőségekkel már a Microsoft Developer Networkön (MSDN) keresztül lehet majd élni, arányaiban sokkal magasabb díjakat fizetve a forgalomban lévő vagy előzetes kiadású szoftverek felhasználásáért.

Zárul Miki mókatára  A Microsoft a TechNet konstrukcióinak kivezetését az ingyenes felhasználási modellek terjedésével, közvetve pedig a licencekkel való visszaélésekkel indokolja, bár hangsúlyozza, hogy a döntést különböző szempontok együttes mérlegelésével hozta meg. A tendencia mindenesetre elég nyilvánvalónak tűnik: a vállalat néhány éve például éppen ilyen okokból volt kénytelen csökkenteni a TechNet Professional csomaggal járó, fejlesztési vagy tesztelési célú telepítésekhez kiadott termékkulcsok számát.

Xbox One: teljes hátraarc a Microsofttól
Itthon is elstartoltak az Office 365 üzleti csomagjai

Az augusztus 31-ig megvásárolt TechNet előfizetések aktiválására szeptember 30-ig lesz lehetőség, és a meglévő előfizetéseket is augusztus végéig lehet majd megújítani. A kivezetéssel kapcsolatos kérdéseket a Microsoft ezen az oldalon tárgyalja. A Microsoft Virtual Academy, a TechNet fórum és maga a TechNet magazin továbbra is elérhető marad, illetve a szakemberek rendelkezésére állnak – és a bejelentés szerint egyre fejlődnek – a TechNet Evaluation Center 30 napos próbaszoftverei, amelyek azonban a vállalati rendszerek üzemeltetőinek szempontjából valószínűleg nem jelentenek majd kielégítő megoldást.

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.