A T-Mobile bizonytalan időre önhatalmúlag beszüntette múlt héten indított szolgáltatását, amelynek segítségével ismerőseinkkel beszélhettünk a Facebookon. A lépés hátterében a Facebook aggályai állnak.
Helyi idő szerint húsvét vasárnap este a T-Mobile felfüggesztette a nevéhez köthető Bobsled alkalmazást, mivel ezzel kapcsolatban több probléma merült fel a Facebook részéről.

Telebook Mint arról múlt héten beszámoltunk, az amerikai T-Mobile olyan alkalmazást készített a legnépszerűbb közösségi oldalhoz, amellyel hagyományos hanghívással is tarthattuk a kapcsolatot facebookos ismerőseinkkel.

Amikor még működött...

A nyilvánosságra hozott fejlesztési tervek ennél is többről szóltak. A fejlesztők ígérete szerint a későbbiekben vonalas és mobil készülékek felé irányuló hívásokat indíthatunk majd. Ezen kívül beharangozták a videós csevegést is. Ez utóbbit összekapcsolhatjuk majd a frontoldali kamerákkal rendelkező okostelefonokkal és táblagépekkel.

Már ha újra elindul a szolgáltatás, hiszen azt meghatározatlan időre visszavonta a T-Mobile. Az ok a Facebook kritikája, miszerint problémásnak találták azt, hogy az alkalmazásról nem derül ki egyértelműen, hogy nem a szolgáltató (azaz a Facebook) fejlesztéséről van szó.

Bobsled: telefonáljunk Facebookon!
Pénz beszél: lesz-e valaha Facebook-telefon?
Kifecsegi titkainkat az androidos Skype

Jobb a békesség A T-Mobile láthatóan nem akarta megvárni, míg a Facebook tiltja ki a kiegészítőt, inkább gyorsan reagálva maguk függesztették fel a Bobsled működését, "amíg nem rendezik megnyugtató módon az ügyet a Facebookkal".

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.