Több konkrét jel is arra mutat, a Google jó ideje pletykált "okosszemüvege" kezd egyre komolyabbá válni. Sergey Brin, a cég társalapítója egy rendezvényen már meg is jelent a prototípussal.
Koncepcióvideóval és nyilvános megjelenéssel vette kezdetét a Google futurisztikus szemüvegének hivatalos beharangozója. Bár a projektről már hónapokkal ezelőtt kezdtek szivárogni információk, a cég mostanáig nem erősített meg a speciális szemüveg belső oldalára digitális információkat vetítő fejlesztés tényét.

Hogy képet kapjunk, miről is van szó, elég a húsz évvel ezelőtti filmet, a Terminátort felidézni, ahol rendszeresen láttuk az eseményeket a gyilkológépet játszó Schwarzanegger szemszögéből. A Terminátor így azonosította be áldozatát, kapott információkat a környezet és saját állapotáról. A Project Glass valami ilyesmire tesz kísérletet a mindennapok szintjén.



Sergey Brin (jobbra) szemüvege más, mint a másik (forrás: Robert Scoble)

Már nem játék  A HUD (Heads Up Display, azaz fejmagasságú kijelző) fogalma persze egyáltalán nem új. Legtöbben a számítógépes játékokból ismerhetik, de a technológia már létezik például a vadászrepülőkben is, ahol a pilóta sisakjának ellenzőjén is megjelennek a navigációhoz vagy épp a célzáshoz szükséges információk. 

Ugyanez volt a vezérelve a kiterjesztett valóságnak (Augmented Reality, AR) is: egyes mobilos böngészők már a kamera élő képéhez illesztenek valós idejű extra információkat. Erre a technológiára, valamint a viselhető kütyük divatjára épül a Google fejlesztési fázisban lévő eszköze.



Egy nap a Google szemüvegén át

Napi rutinná válik?  A YouTube-ra tegnap feltett videó egy férfi napját követi végig, ahogy kihasználja a szuperszemüveg kínálta új lehetőségeket. A hangvezérlésre is képes rendszerrel például (majd) üzeneteket lehet küldeni, beépített navigációs rendszerként tájékozódni, fotót készíteni és azt azonnal megosztani, videóhívást bonyolítani, jegyet rendelni.

Hogy a projekt komoly szakaszba lépett, arról Sergey Brin is szolgáltatott bizonyítékot. A Google társalapítója egy eseményen a szuperszemüveg prototípusával jelent meg, amiről aztán egy befolyásos technológiai guru képet is küldött a Twitteren. A hírek és a kép tanúsága szerint az eszköz nem sokkal nagyobb, mint egy normál szemüveg, egyedül a sarokban látható apró négyzet az, ami megkülönbözteti hagyományos rokonaitól.

Homályos jövő  A piaci bevezetés ennek ellenére egy ideig még nem várható, hiszen a vállalat állítólag még azt sem döntötte el, lesz-e önmagában is forgalmazott, konzumer termék a megoldásból, vagy valamilyen egyéb, speciális célközönségeknek szóló módot választanak a hosszú tesztidőszak befejezése után.


Némileg ellentmond mindennek a The New York Times korábbi értesülése. A lap úgy tudja, akár még az év végéig forgalomba kerülhetnek az első szuperszemüvegek. Még az árral kapcsolatban is napvilágra kerültek információk: ezek alapján 250-600 dollárért lehetünk majd tulajdonosai a Terminátor-szemüvegnek.

Jönnek a viselhető cyberkütyük
Argon, a Terminátor-szemű mobil-böngésző
Kiterjesztett valóság: Tom Cruise után szabadon

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.