Az új funkciókkal valós idejű beszélgetésfolyamokat nyernek ki a Facebook infótömegéből.

A Facebook legutóbbi újításai mind azt mutatják, hogy a közösségi oldal a Twitter lehetőségeire vágyik, vagyis Zuckerbergék úgy érzik, hogy a mikroblogon futó szolgáltatások alkalmazásával még hatékonyabban lehetne üzletet építeni. Ilyen volt a hashtagek bevezetése, ami lehetővé tette, hogy kulcsszavak alapján információra vadásszunk a publikus posztok között. Ezután jött a beágyazható bejegyzések, majd a felkapott témák megmutatásának lehetősége, amelyek a Twitter felületén eddig is megtalálhatóak voltak.

Véleménybányászat  A Facebook hétfői bejelentése szerint a vállalat két új API–t, azaz alkalmazásprogramozói felületet bocsátott ki, amelyek segítségével meghatározott témájú beszélgetések különíthetők el és emelhetők ki a Facebookon folyó eszmecserékből. Az egyik (Public Feed) API egy bizonyos kulcsszóhoz köthető, publikus posztokat rendezi egyetlen adatfolyamba valós időben, a másik (Keyword Insights) pedig abban nyújt segítséget, hogy a társalgásokat különböző demográfiai szempontok alapján (kor, nem, lakóhely) rendszerezze egy bizonyos időszakra összpontosítva. 

Ugyanez a feladat a rendszer egyszerűbb, átláthatóbb működése és a hashtagek aktív használatra miatt a sokkal kézenfekvőbb a Twitteren, az API-k kibocsátása azonban azt mutatja, hogy a Facebook felületén ez sokkal bonyolultabb feladat. Első körben csak bizonyos médiavállalatok, termékek, műsorok (CNN, The Today Show, The Economist) használhatják a funkciót, és a jövőre vonatkozóan is az az elképzelés, hogy elsősorban híroldalak, tévécsatornák kapják meg az információt ilyen formában.
 

A Facebook és a tévézés összefüggései 
(a kép nagyítható)

A Facebook közleménye szerint a médiavállalkozások így valós időben lesznek képesek a felhasználók adott témával kapcsolatos beszélgetéseit beépíteni a műsorfolyamba. Próbaképpen az előbb említett kiadványok élhetnek a lehetőséggel, és ha beválik az elképzelés, akkor később kiterjesztik a felhasználók körét.

Tartalomért pénz  Ezzel a lépéssel a Facebook próbálja pénzzé tenni az általa biztosított „játszótéren” beszélgető felhasználók millióinak véleményét, a demográfiai adatokkal pedig még jobban testre szabni a hirdetők ajánlatait (ami a Twitteren már jól működik). A twitterezők véleményeinek már eddig sok helyen, és változatos formában adtak helyet a műsorok, vagy akár print kiadványok, a Facebookon folyó diskurzusok szűrése, szétválogatása azonban eddig jóformán lehetetlen volt.

A Facebook szerint a saját megoldása sokkal hatékonyabb lehet, mivel míg Twitteren a felhasználók többsége álnéven osztja az észt,addig a facebookos véleményeket az esetek legnagyobb százalékában a saját nevükkel vállalják a felhasználók. A másik, egyébként súlyos érv az, hogy a felmérések szerint a népszerű műsorok közben az igazi beszélgetés a Facebokon zajlik: az NFL szezonnyitó meccse alatt 8 millió felhasználó 20 millió lájkot, megosztást és posztot generált, az esti főműsoridő alatt pedig csak az USA-ban 88-100 millió felhasználó lóg a Facebookon. 
 

Pénznyomdává változott a Facebook
Régóta hiányolt funkciót vezet be a #Facebook

A Facebook a világ minden sarkába elvinné az internetet
Közösség & HR

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.