Alaposan megzuhantak a tajvani HTC pénzügyei: a vállalat 2012-es utolsó negyedévére eltűnt a bevétel több mint harmada és csaknem a teljes nyereség. A piac szerint még mindig a 2011-es év rossz stratégiája a ludas, na meg az, hogy nem segítenek a tévék és a porszívók.
Hirdetés
 
Amilyen erősen alakult még néhány éve a HTC élete, annyira meredeken zuhantak az eredményeik a tavalyi évben. Peter Chou elnök-vezérigazgató szerint a tavalyi év a vállalat legrosszabbja volt, amiben az elemzők is egyetértenek. Mindez ráadásul annak ellenére történt így, hogy a tavalyi évben már a termékfejlesztést is visszakormányozták a helyes irányba.

Hosszú távú hatások A tavalyi év utolsó három hónapjában 2,06 milliárd amerikai dollárnak megfelelő tajvani dollár bevételt termelt a HTC, ez azonban csak 60 százaléka a 2011 hasonló időszakában realizált forgalomnak. Bár ez a hír önmagában is kellemetlen, a profit szinte teljes felszívódása azonban már az elemzői reakciók szerint is kínos: a negyedév alatt termelt 20 millió amerikai dolláros nyereség gyakorlatilag 91 százalékkal múlja alul a tavalyi Q4 eredményét.



Peter Chou a Wall Street Journal kérdésére válaszolva ismerte el, hogy 2012 még a saját várakozásaikhoz képest is gyengére sikerült, bár elmondása szerint már jó úton haladnak a kilábalás felé. A vezető véleménye egyébként nagyjából megegyezik az elemzők és szakértők meglátásával, a HTC mostani mélyrepülésének két fontos oka van, ezek közül pedig egyről tehet igazából a vállalat.

Érdekes módon a 2012-es bukta 2011-re vezethető vissza, amikor a korábbi, hatalmas sikereket arató Desire termékvonalat nem sikerült hasonlóan ikonikus és előremutató eszközökkel folytatni. A 2011-es HTC csúcsmodell a kissé szürke, az akkori mezőnyben nem sok újat mutató Sensation volt, miközben a Samsung bankot robbantott a folyamatos fejlesztések és újítások miatt kedvenccé váló Galaxy S II-vel. 2012-ben aztán hiába érkezett a jó szakmai kritikákat begyűjtő One X, valamint az év második felében a tovább turbózott One X+, a más gyártókhoz pártoló vevők nagy része már nem tért vissza. Míg 2011 végén még az okostelefonok forgalmának csaknem 11 százalékáért volt felelős a HTC, az idei év végére csupán 2,2 százalékosra fonnyadt a tortaszelet.

Chou az interjúban csupán udvariasan megemlíti, de az elemzők határozottan is kiemelik, hogy a tajvani vállalat az egy lábon álló stratégia miatt is szenved. A legnagyobb ellenfelek a szerteágazó tevékenységi körök miatt olyan pénzügyi háttérrel rendelkeznek, amelyből könnyedén kipótolhatnak esetlegesen csökkenő bevételeket, vagy felturbózhatják a marketing-keretet. Egy elemzői hozzászólás tréfásan úgy fogalmaz, hogy a Samsung bármikor átemelhet a porszívók vagy a mikrosütők profitjából egy kisebb összeget az okostelefonok támogatására, és ez a kis összeg is sokszorosa annak,amit a hasonló hátszél nélkül vitorlázó HTC ki tudna gazdálkodni.

Ehhez valamelyest kapcsolódó vélemények szerint a HTC kiútja mindenképpen az lehetne, ha a telefongyártáson belül valamelyest szélesítené a kínálatát. A csúcsmobilok alatt ugyanis a közép- és belépő kategóriában viszonylag kevés készüléket jelentetnek meg, így viszont az alkatrészgyártóknál is kisebb volumen-kedvezményeket tudnak kiharcolni. Épp ezért még a beszerzési, gyártási folyamat is drágább a versenytársakhoz képest: nagyobb portfólió esetén a bekerülési ár lejjebb mehetne, a felszabaduló összegeket pedig a márka népszerűségének feltornázására lehetne fordítani.

HTC One X+: a szükséges plusz
Samsung Galaxy S III kontra HTC One X: na, ki a király?
Idén már a Samsung lesz az okostelefon-piac királya


Szórják a pénzt informatikára a cégek

Az IDC előrejelzése szerint több mint 4000 milliárd dollár forgalmat generálhatnak idén a vállalati megrendelések az infokommunikációs szektorban. A kétszámjegyű növekedés motorja természetesen két betű...
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.