A mobilfizetést egyszerűsítő NFC-technológia tesztelésének az előkészületei indultak el a Telenor Magyarországnál. A kísérleti projekthez az Állami Nyomda szállítja és üzemelteti a biztonságtechnológiai infrastruktúrát, illetve nyújtja a szükséges mobil alkalmazásokat és a szakértői támogatást.
Hirdetés
 

Együtt teszteli majd a következő időszakban a mobilfizetés egyik jövőbeni kulcsmegoldásának számító, a bankkártyák és a hűségkártyák leváltására is alkalmas érintés nélküli NFC-technológiát a Telenor Magyarország és az Állami Nyomda. Utóbbi cég tavaly kezdte meg a technológia biztonságos működését garantáló úgynevezett TSM (Trusted Service Manager) rendszerének a kialakítását és ezzel egy időben hozta létre mobilfejlesztési üzletágát. Mindkét társaság tagja a technológia hazai terjesztésére alakult Mobiltárca Szövetségnek.

A Bitport megkeresésére a Telenornál elmondták, hogy egyelőre a projekt előkészületei folynak, a teszt lehetséges helyszínéről, illetve a kísérletbe bevonni szándékozott ügyfélkörről az ősz folyamán döntenek.

Eszközök már vannak ■ A Near-Field Communication (NFC) olyan adatátviteli technológia, ami csak nagyon kis távolságokról működik: hatótávolsága a gyakorlatban nem több 2 cm-nél. Ez a tulajdonsága teszi alkalmassá arra, hogy fizetésre és olyan egyéb tranzakciókra használják az NFC technológiával felszerelt okostelefonokat és egyéb mobil eszközöket, ahol a biztonság érdekében fontos a személyes. A vásárlónak elég az NFC-képes mobilt a leolvasó terminálhoz közelíteni és engedélyezni a képernyőn a tranzakciót. A szolgáltatók kínálatában jelenleg is akad jó pár NFC-képes mobil. A technológia helyérzékeny információk terjesztésére is alkalmas, az NFC címkékhez érintve a mobileszközön interaktív alkalmazások és weboldalak is elindíthatók.

A mobilfizetés egyre forróbb téma, a hosszabb távon bombaüzletnek ígérkező technológiába egyre több nagyágyú száll be. Legutóbb a Microsoft jelentette be, hogy a Windows Phone 8 okostelefonos operációs rendszere már támogatja az NFC-alapú digitális pénztárca funkciót is. Ez egyben komoly kihívást jelent nagy riválisának a Google-nek is a piacon folyó küzdelemben. A redmondi óriás pénztárcája abban különbözik leginkább a vetálytársétól, hogy előbbiben a biztonsági elem a mobiltelefonok SIM-kártyáján található, nem pedig a telefonkészülékbe épített chipen.

A Magyar Mobiltárca Szövetség is a SIM-kártyás változat mellett tette le a voksát, mondván az azt használókat egyedi személyes kód védi meg az illetéktelen használattól. Ez a felhasználónak is egyszerűbbé teheti az életét, ha ugyanis készüléket cserél, a digitális pénztárcája a SIM-kártyájával együtt átköltözhet az új telefonjába.

Eltérő várakozások Eltérő véleményen vannak ugyanakkor a piackutatók az NFC-alapú mobilfizetés közel jövőbeni üzleti lehetőségeivel kapcsolatban. Az iSuppli szakértőinek a várakozása felfokozott, szerintük az idén már 200 millió NFC-képes mobiltelefon kerül forgalomba a világon, a szám 2013-ra pedig már a 300 millliót is elérheti. A Yankee Group pedig 2015-re már ezermilliárd dollárt is meghaladó forgalmat feltételez világméretekben a digitális pénztárcákban. Azonban a Gartner szerint az NFC-nek még várnia kell a nagy áttörésre. A cég elemzői úgy látják, hogy a technológia igazi lendületet 2016-tól kaphat. Az NFC-nek két komoly akadályt kell legyűrnie: egyrészt a felhasználói szokások nagyon nehezen változnak, és idő kell, amíg az emberek elfogadják az új megoldást; másrészt az érintés nélküli fizetési rendszer számos partner (bankok, távközlési cégek, kártyakibocsátók, kereskedők) együttműködését igényli, amit összehozni nem egyszerű feladat.

A Magyar Mobiltárca Szövetség tervei szerint a jövő év elejétől kereskedelmi szolgáltatás formájában is elindulhat már Magyarországon ez a mobilfizetési megoldás. Várakozásaik szerint egy év múlva már több mint félmillió NFC-képes telefon lesz a hazai előfizetők kezében, amelyekkel legalább 20 ezer helyen lehet majd fizetni.

Egyre több harcos lép a mobilfizetési arénába
Az NFC egy ideig még nem lesz tényező a mobil fizetésben

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.