Elmaradtak a várakozásoktól a Google a Nexus One okostelefonjának eladásai. A cég mégsem erre hivatkozott, szerintük a készülék beteljesítette küldetését, ami az androidos mobiltelefonok piacának fellendítése volt.
A Google pénteken tette közzé, hogy felvette az utolsó rendelést a Nexus One telefonok gyártójától, a dél-koreai HTC-től. A készülék nem tűnik el teljesen: Európában a Vodafone értékesíti tovább, de más piacokon is tovább kínálhatják az okostelefonokat. A Nexus One telefonnal rendelkező ügyfelek pedig továbbra is támogatást kapnak a készülékükhöz.

Annak érdekében, hogy a fejlesztők továbbra is hozzáférjenek a legújabb Android operációs rendszerrel ellátott telefonokhoz, a Google a regisztrált fejlesztők számára partnereken keresztül teszi elérhetővé a Nexus One-t.

Bár a szakértők általában lelkesedtek az eszközért, a szolgáltatófüggetlen Nexus One okostelefonok nem bizonyultak különösebben sikeresnek: ugyanannyi idő alatt, amíg az Apple egymillió iPhone-t adott el, addig mindössze 135 ezer Nexus One talált gazdára. Emiatt a Google már két hónapja bezárta a Nexus One webes áruházat.

Az Android ökoszisztéma ezzel együtt nincs veszélyben, mivel egyre több telefon jelenik meg Androiddal: az amerikai Gartner piackutató felmérése szerint amíg 2009 első negyedévében még csupán az összes eladott okostelefon 1,6 százaléka volt androidos, az idei első negydévben már 9,6 százalékos piaci részesedésre tornázta fel magát és az operációs rendszerek globális versenyében immár csak a Symbian (44,3 százalékos részesedés), a BlackBerry-ket gyártó Research In Motion (19,4 százalék) és az iPhone OS (15,4 százalék) előzi meg.

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.